2021. január 27., 11:11

Pozsony a szakértők véleményét kéri ki, szükséges-e az országos tesztelés második fordulója a járásban

A pozsonyi városvezetés a kormányfőt, Igor Matovičot (OĽaNO) és az egészségügyi minisztert, Marek Krajčít (OĽaNO) arra kéri, hogy hívja össze az epidemiológusokat, illetve kérje ki a szakértők véleményét, miszerint indokolt-e Pozsonyban az országos tesztelés második körét is megismételni.

Fotó: TASR

A városvezetés szerint Pozsony városrészein nagyon alacsonyak voltak az esetszámok, ezért nem biztos, hogy szükséges a második forduló.

A városvezetés támogatja a Szlovákiai Városok és Falvak kérését, miszerint 

az epidemiológusoknak és a szakértőknek kellene eldönteniük, hogy mely járásokban kell megvalósulnia a tesztelés második fordulójának.

A város főpolgármestere, Matúš Vallo elmondta,

ha szükséges, akkor támogatják a tesztelés második fordulóját, azonban hozzátette azt is, az egészségügyben dolgozók ereje egyre fogy. A város arra törekszik, hogy jelentősen növelje a mobil mintavételi helyek (MOM) számát.

A polgármester elmondta, a kormányfő a hétfő esti sajtótájékoztatón arra utalt, hogy több pozsonyi járásban is megvalósul a tesztelés második fordulója.

Vallo megjegyzi, csak néhány nap maradt arra, hogy felkészüljenek, így jogosak az aggályok, az önkormányzatoknak kevés ideje van a felkészülésre. A polgármester elmondta, hétfőtől szerdáig a mobil mintavételi pontokat nagyon sokan kihasználták, ezért hétvégén nem alakult ki tömeg.

Vallo ezért nem érti, milyen adatok alapján lett meghatározva, hogy sor kerül a második fordulóra, mivel a mintavételi pontok időközi eredményei lényegesen alacsonyabb számokat mutattak.

A főpolgármester szerint

a kormány politikai döntést hozott azzal, hogy önkényesen szabta meg, mely járásokban lesz második fordulója az országos tesztelésnek:

A kormány előre meghatározta, hogy 36 járásban lesz tesztelés a második körben, azonban akkor még egyáltalán nem lehetett tudni, milyenek lesznek az esetszámok

 – mondta Vallo, aki hozzátette, egyáltalán nem volt meghatározva az, hogy a 0,5%-os pozitivitású vagy az 1,5%-os pozitivitású járásokat kell majd újra letesztelni.

A polgármester szerint az epidemiológusokat kell megkérdezni arról, mely járásokban szükséges az országos tesztelés második fordulója.

Megosztás
Címkék