2018. augusztus 15., 17:15

Pezsgő fürdőváros egész nyáron

A gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt színes programokat kínál Párkány városa, ahol a fürdőn kívül is aktívan tudnak kikapcsolódni a turisták. 

Párkány turizmus
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Sztruhár Izrael Diána

 „A vakáció ideje alatt hétfőnként gyermekelőadásokra hívjuk-várjuk a családokat. Felváltva vannak magyar és szlovák előadások. Nemrég Janko Hraško történetét ismerhették meg a gyerekek. Az egy szlovák nyelvű előadás volt, és akkor teljesen megtelt a park, mivel nagyon sokan eljöttek olyanok is, akik a nyári szabadságukat töltötték épp a városban“ – meséli Júlia Žďárska, a városi művelődési központ igazgatónője.

A hétfő koraeste a gyerekeké, majd a sétálóutca szabadtéri színpadán filmvetítés következik. S míg a gyerekek a szökőkút körül játszanak, addig szüleik a kávéházak, sörözők teraszáról nézhetik a könnyed hangvételű filmkockákat. „Úgy éreztük, hogy fel kell rázni valahogy ezt a várost. Elvégre fürdőváros, nyaranta sok-sok turistával.  Igyekeztünk olyan programkínálatot összeállítani, ami nekik is, meg persze a helyieknek is szól. Úgy látjuk, hogy idén már valóban pezsgő élet van itt a párkányi sétálóutcán“ – nyugtázza a helyzetet a VMK igazagtónője, majd gyorsan folytatja is a felsorolást: keddenként és csütörtökönként könnyűzenei koncertek várják a látogatókat. S persze itt a Danubius Mozi, ahol számos filmújdonságot láthatnak az érdeklődők szlovák vagy magyar szinkronnal, 2D-ben, s persze 3D-ben is.

Fotó:  Sztruhár Izrael Diána

Kell is a bőséges programkínálat, ha nem szeretnék, hogy a turistákat esténként teljesen elszippantsa a Duna túlpartján található Esztergom. A város történelmi nevezetességeit, az esztergomi bazilika megtekintését persze nem hagynák ki a kirándulók, de Esztergom macskaköves, hangulatos utcái és a Kis-Duna parti romantikus kávézók is vonzerőt jelentenek. Párkányban viszont az esti szórakozás a sétálóutcán összpontosul, azt kell élettel, zenével, tánccal megtölteni. „Azt szeretnénk, ha a város központja mindig így nyüzsögne“ – ezt már a város polgármestere, Eugen Szabó mondja, aki gyakran kinéz az esti rendezvényekre.

„Tavaly jött az ötlet, hogy a hatalmas platánfák alatt legyenek a programok, és úgy láttuk, hogy ez elnyerte az emberek tetszését. Aztán következtek a filmvetítések, koncertek. Kreatív csapat dolgozik a városi művelődési központban, ötletekből tehát nincsen hiány“- mondja a polgármester.

Szó szót követett, s máris az idei turistaszezont boncolgattuk, hiszen tudvalévő, hogy a párkányi fürdőkomplexum évente több százezer turistát vonz. A város tulajdonában lévő Vadas termálfürdő egyre bűvülő attrakcióinak köszönhetően a strand a nyári forróságban gyakran teltházas. Befogadóképessége 12 ezer fő. A szlovák és cseh kirándulók mellett – napi vendégként - egyre többen érkeznek Magyarországról is.

„Különösen fontos, hogy a turisták megjelenjenek, hiszen az elmúlt időszak beruházásainak meg is kell térülniük. A szállásadással kapcsolatos vendégéjszakák száma 240 ezer volt tavaly, hiszem azt, hogy idén a 250 ezres szinten újra leszünk“ – mondja a polgármester, aki azt is elárulja, hogy az idegenforgalmi adóból mintegy 180 ezer euró bevétele származik Párkány városának.

Az idegenforgalmat célzó beruházásokkal és fejlesztésekkel a város igyekszik kiszolgálni a kirándulók igényeit. „Idén végre megvalósult a Vadas termálfürdőhöz vezető úton a körforgalom megépítése, s a következő hónapok kihívása az igen forgalmas Nánai út felújítása. Ez mindenkinek az érdekét szolgálja, a helyiekét épp úgy, mint a kirándulókét“ – mondja a polgármester, aki egyben reményét fejezte ki, hogy a Vadas termálfürdő nemrég átadott wellness részlege is vonzerővel bír, s a turistaszezon nemcsak a nyári hónapokra összpontosul majd.

Közben Mátyás reneszánsz udvarában megkoronázták a burkus királyt, s a Kuttyomfitty Társulat előadását itt is hatalmas tapssal jutalmazta a gyereksereg. Majd néhányan a Barta Gyula Galéria felé vették az irányt, ahol szeptember 7-ig látható a tiszakécskei Kovács család kékfestő kiállítása. „Ez a kiállítás tulajdonképpen egy beharangozója a nyárzáró rendezvényünknek, amelyet augusztus 26-án tartunk Kékfestős örökség címmel“ – tájékoztat Júlia Žďárska, a párkányi VMK igazgatónője. „Lesz divatbemutató, ahol meseszép kékfestő ruhákat vonultatnak majd fel helyi modellek, de jön olyan iparművész, aki a kékfestészet technikáját fogja bemutatni, s persze lesz népzene és  néptánc, kézműveskedés, kenyérdagasztás“ – sorolja a gazdag programot az igazgatónő.

Erre a napra, vagyis augusztus 26-ra meghirdették a legfinomabb kelt tésztából készült kalács versenyét is. Érdemes tehát ellátogatni a párkányi sétálóutcára, de nem csak ezen a napon. Holnap, vagyis augusztus 16-án örökzöld filmslágerek csendülnek fel Berkes Gabriella és Kutik Rezső előadásában, 20-án szlovák nyelvű népi bábszínház-előadás lesz, 21-én Szegő Csaba fúvóshangszer virtuóz lép színpadra, 23-án pedig a párkányi Trapéz együttes.

Párkány turizmus
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.