2019. október 18., 18:41

Példaértékű összefogás Deákin

Példás összefogásnak köszönhetően dolgozhatnak felújított informatikai szaktanteremben, teljesen új számítógépekkel a deáki magyar alapiskola diákjai. Szülők, vállalkozók, cégek és magánemberek tízezer eurót gyűjtöttek össze a cél megvalósítása érdekében.

deaki-informatikai-szaktanterem-atado7.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Szülői és magánvállalkozói támogatásokból, közösségi összefogásból újították meg a deáki magyar tannyelvű alapiskola informatikai szaktantermét. Az iskola a tavalyi évben vetette fel a szülői szövetség felé, hogy új számítógépekre lenne szükség, az első kéréstől egy korszerű teremig vezetett az út. Az új tanteremre és a gépekre fordított beruházás összköltsége tízezer euró volt. A terem hivatalos átadására október közepén került sor, de a diákok már a tanév kezdetétől használhatják a számítógépeket. Az átadóünnepségen Danič Anita, a deáki magyar alapiskola mellett működő szülői szövetség elnöke köszöntötte a jelenlevőket, és fejezte ki az iskola diákjainak köszönetét a jelenlevő támogatók és vállalkozók felé, akiket a diákok különleges rajzokkal és festményekkel ajándékoztak meg.

áldás a szaktanteremben zajló munkára
áldás a szaktanteremben zajló munkára
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Száz Éva, az intézmény igazgatója elmondta, az iskolában már évek óta problémát jelentett az elavult szaktanteremben, öreg gépekkel való munka, amelyek már nem töltötték be funkciójukat. Örömmel köszönte meg a támogatóknak a felújított tantermet és az új gépeket, hiszen így színvonalasabb oktatást tudnak majd nyújtani a szakórákon diákjaiknak. A gyermekeknek azt kívánta, teljen sok örömük az új eszközök használatában, és tudjanak sikeresen felkészülni a járási és kerületi versenyekre.

A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége nevében a szervezet elnöke, Mézes Rudolf is jó munkát kívánt a diákoknak és pedagógusoknak egyaránt, és példaértékűnek nevezte a deákiak összefogását.

Száz Éva, Mézes Rudolf
Száz Éva, Mézes Rudolf
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A felújított szaktantermet a helyi egyházak vezetői is megáldották. A tanteremben a diákok számítógépei központi hálózatra vannak kötve, ez azt jelenti, hogy a tanár által kiadott feladat vagy tananyag minden diák által kezelt számítógépen látható, a megoldott leckét pedig pár kattintással át tudják küldeni az oktató számítógépére.

deaki-informatikai-szaktanterem-atado7.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.