2019. január 26., 13:46

Példaértékű összefogás a rákbeteg Kingáért

Tavaly decemberben ötödször rendezett jótékonysági retrobált a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Komáromi Területi Választmánya. Céljuk a szociálisan hátrányos helyzetű, de szorgalmas, jól tanuló vagy éppen a súlyos betegséggel küszködő alapiskolások támogatása.

leukémiás
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Nagy Miskó Ildikó

Cséplő Viktória, a választmány elnöke és helyettese, Czibor Angelika az eladott tombolák árából befolyt ezer eurót egy szép mesekönyvvel együtt január 15-én a marcelházi alapiskolában személyesen adta át az ősz óta leukémiával küzdő kiselsősnek, Szenczi Kingának és édesanyjának.

A nemes kezdeményezésről Cséplő Viktória lapunknak elmondta, hogy az SZMPSZ országos elnökévé nemrég megválasztott Fekete Irén ötletét a területi választmány új elnökeként szívesen váltja valóra. A komáromi Hoffer étteremben megtartott Pedagógusok a gyermekekért elnevezésű jótékonysági rendezvényük előtt az SZMPSZ alapszervezeteitől bekérték a segítségre szoruló gyermekek névsorát. Közülük közösen választották ki a megajándékozottat, aki valóban rászorul a 20 centes tombolák vételárából összegyűlt pénzre.

Fotó:  Nagy Miskó Ildikó

Örömmel nyugtázta, hogy

a példaértékű összefogás eredményeként közel száz értékes díjat sorsoltak ki a bálon tombolát vásárlók között.

A pedagógusokon kívül nagyon sok díjat ajánlottak fel magánvállalkozók és további magánszemélyek is. A fődíj ez alkalommal nem tárgyi jutalom, hanem egy értékes, különleges élmény: Gömör feletti hőlégballonos repülés volt. Minden évben közös célunk, hogy a kiválasztott gyermeket minél több pénzzel tudjuk megajándékozni. Örvendetes, hogy egyre többen veszik komolyan jelszavunkat: Segíts, hogy segíthessünk! Az érdeklődők már most, év elején beírhatják a naptárukba: az idei jótékonysági bálunkra december 7-én kerül sor – meséli Cséplő Viktória a marcelházi alapiskola felé vezető úton.

A pénzadománnyal és a Száz magyar népmese című könyvvel érkező vendégeket az iskolában Duka Róbert igazgató a kollégái körében fogadta. Miután a leukémiával ádáz harcát vívó Szenczi Kinga édesanyjával, Schulcze Adriannával együtt átvette az ajándékokat, a jelenlevők sok erőt, kitartást és mielőbb visszanyert egészséget kívántak az alapiskolai tanulmányait betegen, magántanulóként folytató kislánynak.

Nem sokáig tartott az örömük

A kétgyermekes édesanya könnyeivel küszködve emlékezett vissza arra az őszi napra, amikor családjuk tudomást szerzett a hatéves kislány betegségéről.

Röviddel a tanévkezdés után, tavaly szeptember 28-án derült ki, hogy Kinga leukémiás.

Örültünk, hogy már iskolás, de örömünk nem soká tartott, amikor kék foltokat vettünk észre a testén. Mivel nem tudtuk az okát, elvittük őt gyermekorvoshoz, aki beküldött minket vérvizsgálatra a komáromi kórházba. Ott szembesültünk a hírrel, a kicsi valószínűleg leukémiás. Mindjárt beutalták a pozsonyi onkológiára, ahol másfél hónapig tartó kezelésen vett részt, majd két hétre hazajöhettünk. Aztán újabb egy hónapot kellett a klinikán töltenünk, ahonnan egy hónapra megint hazaengedtek minket. Legalább a karácsonyt családi körben, Marcelházán tölthettük, de január 21-től folytatódik Kinga pozsonyi kezelése.

Reménykedve fűzte hozzá, hogy a folytatás a kezelés hatékonyságától és a különféle eredményektől függ.

Kingától 28 naponként vesznek csontvelőt, amit folyamatosan vizsgálnak, miközben olyan újfajta terápiával gyógyítják, amitől állítólag nem fog kihullani a haja. Abban bízunk, hogy a kezelés ellenére folytatni tudja az alig elkezdett iskolai tanulmányait. Ehhez az itteni pedagógusoktól és osztálytársaitól segítséget kapunk. A téli szünetben is szorgosan gyarapította ismereteit. Bizakodunk.

Jótékonysági rendezvények és kupakgyűjtés

Az édesanya nem titkolja, hogy családjuknak nagy segítséget jelent a tomboladíjakból befolyt ezer euró. A kislánya súlyos betegsége miatt ugyanis nem tud munkába járni, emiatt jócskán csökkent a havi bevételük, miközben megnövekedtek a kiadásaik. Számára ugyanis nem ingyenes a pozsonyi kórházi tartózkodás, ezenkívül folyamatosan táplálékkiegészítőket és egyebeket kell vásárolni a kis betegnek.

Eddig Tatabányán dolgoztam, de már beteggondozói szabadságon vagyok, s az eddigi fizetésemnek csak a felét kapom. Kinga nevelőapukájára ugyan számíthatunk, de a másik gyermekünket is el kell tartanunk.

Az elmúlt hónapokban többen jótékonysági rendezvények szervezésével és például kupakgyűjtéssel igyekeztek javítani a megpróbáltatással élő család anyagi helyzetén.

Az egyik magyarországi kolléganőm odaát érdekes sportrendezvényt szervezett, amelynek a bevételét Kinga kiadásaira ajánlotta fel. Az is jóleső érzéssel töltött el, hogy előbb a számunkra korábban ismeretlen érsekújvári hokicsapat, majd a kezdeményezést látva egy budapesti hokicsapat is pénzt kezdett gyűjteni nekünk. A marcelházi alapiskola pedig korábban kupakgyűjtést indított, amely ebben a hónapban zárul.

Kérem, aki csak teheti, ezekben a napokban kupakcsomagját hozza be a helyi alapiskolába! Mindennemű eddigi és esetleges további támogatást nagyon szépen köszönünk – mondta végül a kislányáért aggódó édesanya. A pedagógusai által ügyes, életvidám kislánynak tartott Kingának, aki már alig várja, hogy el tudja olvasni az ajándékba kapott meséskönyvet, mielőbbi gyógyulást kívánunk!  

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/4. számában.   

leukémiás
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.