2020. március 18., 15:16

Óvintézkedések a tőketerebesi és a gálszécsi romatelepen

Tőketerebesen a Roma Közösségek Kormánybiztosi Irodájának adatai szerint 6685 roma él. Nem titok, hogy sok esetben nem megfelelő  szociális körülmények között. Ezért a város vezetői intézkedéseket foganatosítottak a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a romák lakhelyén és az utcákon.

Galéria
+1 kép a galériában
A tőketerebesi romatelep

Gálszéccsel karöltve elrendelték, hogy szigorúan térképezzék fel, ki érkezett haza külföldről, ill. ellenőrizzék, betartja-e a házi karantént. Köztudott ugyanis, hogy az itteni romák egy része Nagy-Britanniában él.

Hangsúlyozták továbbá az ivóvíz-forrásokhoz való hozzájutás szükségességét, illetve az egész roma-telep fertőtlenítését. Az utcán szétszórt szemét kérdésével is külön foglalkoztak.

Itt is érvényes az emberek közötti felvilágítás szükségessége, az, hogy ne látogassák egymást, ne gyülekezzenek. A rendőri egységek és a roma rendfenntartó szolgálat gyakrabban járőrözik, szervezik a lakosok  érkezését és a távozását lakóközösségükben.

A város prioritásai között szerepel az idősek ellátása védőmaszkkal. Ezekben a napokban roma nyelvű szórólapokat is kaptak az óvintézkedésekkel kapcsolatosan. A roma rendfenntartó szolgálat egyik tagja roma nyelvű videoüzenetet is készített arról, hogyan éljék életüket, hogy ne fertőződhessenek meg.  

Gálszécsen a romatelep három varrónője a felekezeti közösségi központban szájmaszkokat varr a központ által biztosított textil felhasználásával.

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.