Otthon helyett otthon

Bokor Klára 2019. október 19., 15:28

Nagyot változtak mostanában a gyermekotthonok nevelési módszerei. Nemrég még a közösségi nevelés volt a módszer, ma már a családi típusú nevelésre helyezik a hangsúlyt. Ilyen a Párkányi Gyermek- és Családközpont is, ahol lakásotthonokban nevelkednek a különböző korú gyerekek.

Az első csoportot látogatom meg, ahol Mikolai Marika koordinátor és Hajtman Marian nevelő fogad. Marika elmondja, hogy a csoportjukban 13 gyerek van és 6 felnőtt, akik váltakoznak. A lehető legcsaládiasabban nevelik a gyermekeket.

Együtt tanulunk, együtt iszom velük a kávét, együtt nézzük a tévét. Idebújnak hozzám, elmondják kis titkaikat. Sikerült elérni, hogy nagyon ragaszkodnak hozzánk. Részt veszünk az életükben, elmegyünk az iskolai vagy a szabadidős rendezvényeikre, együtt ünnepeljük a szülinapokat, tortát sütünk, feldíszítjük a lakást.

Egyelőre Jencike és Olinka ért haza az iskolából. Mutatják a szobákat, amelyeket ketten-hárman használnak együtt. Az ablak az esztergomi bazilikára néz. Marian nevelő bácsival fognak neki a tanulásnak.

A kislány szlovák, a kisfiú magyar alapiskolába jár. Amíg tanulnak, Marika néni elmondja, többek közt azért van ebben a csoportban kiemelkedően jó hangulat és összetartás, mert testvércsoportok alkotják a gerincét. Csak két nagyobb lány van itt testvér nélkül.

Az otthonból kikerült Timi látogatóba jön csupa mosoly lányával, Barbival. Amikor teheti, felkeresi volt nevelőit, akiktől mindig kap tanácsot, figyelmet, megértést. A nyitott, okos fiatalasszony őszintén beszél az életéről.

– Nyolcéves voltam, amikor Ógyallára kerültem, a krízisközpontba. Anyukámnak súlyos alkoholproblémái voltak, nem volt mit ennünk, bántalmazott, elfelejtett beíratni az iskolába, az utolsó időkben már az életünkre tört. Hatan voltunk testvérek, hárman gyermekotthonba kerültünk, három testvérem pedig anyukám lánytestvéréhez. Megkönnyebbültem, amikor elkerültem otthonról, mert éreztem, bárhol jobb helyen vagyok, mint otthon.

Párkányba kerülésére máig tisztán emlékszik. Anicska nénin kék virágos kötény volt, mondja, tojásleves és krumplis tészta volt ebédre.

– Minket a negyedik csoportba, a magyarok közé vittek. Alig volt ott kicsi gyerek, de úgy emlékszem, hamar beilleszkedtem. Temperamentumos, nagyszájú gyerek voltam, azt hittem, mindent szabad. Az igazgató bácsival főleg az iskolaválasztás terén nem egyezett a véleményünk. Végül sikerült elérnem, hogy Újvárban tanulhassak közgazdaságtant. Ott is érettségiztem. 19 éves koromban hagytam itt az otthont. Több pénzzel, mint a megszokott, mert a komáromi polgármester 2006 után a városból származó nevelteknek havonta küldött egy összeget, amit én önállósodásomkor kaptam kézhez. Albérletbe költöztem, és a tulajnál dolgoztam a fürdőben. A párom is itt nevelkedett az otthonban, és a szerelem is itt kezdődött. Amikor húszévesen az első gyermekünket vártuk, a párom pótapjához költöztünk. Nála született meg a kisfiunk. Ő anyagilag is segített minket, így sikerült valamennyit félretennünk, amiből Nánán albérletet tudtunk fizetni. Azóta is ott lakunk.

– Szerencsére kikérik a tanácsainkat – szól közbe Marika, a nevelőnő. – Rajmond a mi csoportunkban nőtt fel a testvéreivel együtt. Amikor összezörrentek, mindkettőjüknek elmagyaráztuk, nekik egymásra, a kisgyermeknek pedig mindkét szülőjére szüksége van. Hogy megszületett a második gyermek, Barbika, az részint nekünk is köszönhető. Egyébként Timitől jobb anyukát elképzelni sem tudok. Az óvodában az ő gyereke a példa. Őket még elhanyagolva nem láttam.

– Anyukádról van híred? – kérdezi Marian nevelő bácsi.

Timi nagyot sóhajt.

– Én már a gyermekotthonban elhatároztam magamban, hogy nem keresem. Van úgy, hogy Komáromban összefutunk, de nem ismer meg. A bátyámmal szokott beszélni, de tőle is csak cigit kér. A közösségi médiából tudtam meg, hogy született még egy kislánya, aki nagybeteg. Többen szidják az otthont, főleg kamaszkorban, s csak akkor veszik észre, mennyi értéket kaptak, amikor már maguknak kell gondoskodniuk magukról és a családjukról. Meg kellett tanulni főzni, alkalmazkodni, volt rendszer az életben, és otthon is ezt vezettem be. Sok anyuka panaszkodik, nem akar elaludni a gyerek. Nálunk hatkor vacsora, fürdés és kilenckor már mindkét gyerek az ágyban van. Ha a kisebb is eléri az óvodáskort, szeretnék munkát vállalni itt, az otthonban. Erre a nevelőim is biztatnak.

Képgalériánk:

A nevelők hozzáteszik, örömmel várják, hiszen Timi és a párja már kamaszkorukban tudták, mit akarnak. A nyári szünetben sokszor dolgoztak a fürdőben, míg más gyerekek csak egy-két napig bírták. Sohasem szakadtak el az otthontól, és minden évben itt töltik a szentestét.

A hosszú beszélgetés alatt megjönnek a másodikosok, de épp csak leteszik a táskájukat, már indulnak is a mazsorettpróbára. Csak az ötödikes Jenci téblábol körülöttünk, akire büszkék a nevelők, hiszen nemrég lett arany sávos versmondásban a kisegítő iskolák országos versenyén. Elszavalja nekem is a verset.

A nevelők, Marika és Marian elmondják, mennyire hasznos, ha férfi is van a csoportban, mert így nem kell pluszerőt kifejteni, hogy éljék a családmodellt. A csoport tagjai természetes módon tanulnak meg a férfiakhoz viszonyulni.

Lassan a nyugdíj küszöbén állok, ha újra születnék, ismét ezt a hivatást választanám. Nem könnyű, de a szívügyem

– vallja Marian. Ő még a szabad-idejében is bejön az otthonba, hogy elvigye a jól futó Robót a vonathoz, aki az érsekújvári atlétaklubban edz, hogy elmenjen a csapattal a hídfutásra, vagy bebarangolják a vidéket.

Együtt kell élni velük, hogy részükről kialakuljon a ragaszkodás. És felfedezni mindenkiben a tehetséget, amit ki tud bontakoztatni

– magyarázza Marika.

Látogatásom végén Jónás Klaudia igazgatónő még körbevezet a megszépült udvaron. Mutatja az új edzőgépeket, a kicsik játszóterét, a térköves utat. Ezekre a beruházásokra nemrég kaptak a párkányi Smurfit Kappa cégtől harmincezer eurós támogatást. Új a közlekedési játszótér, amelyen akár a jogosítvány megszerzésére is készülhetnek az otthon lakói. Kiülőt mindhárom csoport kapott, és rövid időn belül fel lesz újítva és hőszigetelve a harmadik csoport épülete is. Szemmel láthatóan próbálják a gyerekeknek széppé, kellemessé tenni az otthont, hogy minél jobban érezzék magukat.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/42. számában)

0 HOZZÁSZÓLÁS