Össznépi összefogás Királyhelmecen: nem adják az akácost
A királyhelmeciek körében óriási felháborodást keltett a város mellett elterülő akácerdő nagymértékű ritkítása. Az ún. Kishegyen található akácos fáinak csaknem az egyharmadát már kivágták, mire az emberek megértették, a területet kezelő Szlovák Erdészet Rt. az erdő felét megsemmisítheti. Az eredeti terveik alapján idén 1100 köbméter fát vágnak ki, az elkövetkező 5 év folyamán pedig további 600 köbmétert terveztek kitermelni. Ennek azonban a lakossági összefogás véget vetett, legalábbis egy időre.
Amíg a városi hivatal előtt az elégedetlen emberek tüntettek, bent a Szlovák Erdészet Rt., a kerületi hivatal illetékesei, a városi önkormányzat képviselői és a fák megmentéséért küzdő petíciós bizottság elnöke próbált közös nevezőre jutni. Az erdészek azzal szembesültek, hogy a mintegy 60 éves akácerdő bizony hozzánőtt a helyiek szívéhez. Magukénak érzik a méhészek, a természetjárók és mindazok, akik szerint a város képéhez a hangulatos erdő is hozzátartozik.
A tanácskozáson kompromisszumos eredmény született. Az idén bár kivágják a tervezett 1100 köbméter akácfát, ám a maradék 600 kitermelését kitolják a 2019-es évre. Sávokban vágják az erdőt, de oly módon járnak el, hogy ne idézzenek elő eróziót a talajban. A Kishegy alatt ugyanis nagyszámú lakóház terül el, melyek tulajdonosai attól tartanak, ha az erdő eltűnik a hegyről, a fellazult talajt semmi sem köti majd meg, s esőzések alkalmával földcsuszamlás következhet be, ami veszélyeztetné a tulajdonukat. Az erdészek azzal nyugatgatják az aggódókat, hogy már most is ügyeltek a talajvédelemre, ezért sávokban vágták ki az akácfákat. Az szakemberek szerint a lecsupaszított területeken már idén nyáron új cserjék sarjadnak majd. Szerintük 2019-re magas fák borítják majd a csupasz erdősávokat, amelyek megkötik a talajt.
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


