Őseik szokását, hímzésvilágát alkotják újra
Zoboralja közismert néprajzi terület, köszönhető ez annak is, hogy Kodály Zoltán 1906 és 1916 között többször gyűjtött a vidéken, több mint 900 népdalt jegyzett le. Kodály Zoltán a viseleteket is említi munkájában. Utána még nagyon sokan jártak gyűjtő úton a Nyitrai járás magyarok által lakott településen, így népdalkincse, tánckultúrája viszonylag jól felkutatott, felgyűjtött, a népviseleteken, lakástextileken található népi minták nagy részét azonban még mindig nem publikálták, bár vannak közismert minták, amiket már az anyaországi hímzők is szívesen használnak.
P. Vas János szerint „Zoboralja és általában a zoborvidéki falvak népviseletét a szlovákiai magyar vidékekéi közül a legarchaikusabbnak tartják. A terület népi kultúrájának sajátosan egyéni arculata a hagyományos ruházkodásban is kifejezésre jut. Az itteni magyar községek viselete feltűnően egységes stílusú, amely stílus azonban számtalan helyi változatban valósul meg és azokon belül is differenciálódik társadalmi rétegek szerint. A Nyitrától észak-nyugatra fekvő falvak ruházkodási hagyománya láthatóan eltér a déliekétől.”
Szerencsére az ünnepeken sokan ma is viseletet öltenek, vagy ahogy a helyeik mondják „parasztba öltöznek”. P. Vas János így ír: „Úgy tűnik, hogy ez a sok változatban élő, mégis egységesnek mondható, igen színes és díszes öltözködési hagyomány a 19. és a 20. század fordulójára alakult ki és a falusi lakosság sajátos öntudatát, önazonossági igényét juttatta kifejezésre, jelenítette meg a külvilág felé.”
Mint említettük, a viseleteket még ma is felöltik az emberek, elsősorban a hagyományőrző csoportok tagjai, de ünnepekre, búcsúkra, keresztút járásra rendszeresen viselik őseik ruházatát az itt élők. De Esterházy János végső nyugalomra helyezésekor és a tiszteletére rendezett emléknapon is láthatjuk a zoboraljaiakat viseleteikben.
„A felvidéki magyarokat vizsgálva, rétegzettségüket és díszességüket tekintve a zoborvidéki női viseletek a legösszetettebbek és leggazdagabbak. A sok apró, de jól érzékelhető helyi eltérés mellett az egység felé mutat az a tény, hogy a ruházkodásra vonatkozó nyelvjárási kifejezések, nyelvi kategóriák a zoborvidéki magyarság körében egységesek. A legjellegzetesebb helyi viseleti sajátosságok egyike az ing formája. Ez az ing az ún. hosszúing, ujja különösen hosszú, a könyök alatt ér véget, gyakran csuklóig ér. Szabása viszonylag szűk, kézelője nincs. Díszítése koronként és korosztályonként változó. Itt említendők a csak ezen a vidéken megtalálható sajátos főkötő formák” - írja P. Vas János.
A fent leírt kincset sokan értékelik, így a helyiek is, ezért néhány éve a Csemadok mellett megalakult a Zoboralji Örökség Őrzői Hímző- és Viseletkészítő Műhely, majd a tagság döntésének köszönhetően két évvel ezelőtt egyesületként be is jegyeztették azt. A csoport tagjai több sikert tudhatnak magukénak, a budapesti székhelyű Hagyományok Háza által kiírt pályázatokra beadott pályamunkákat sorozatosan A és B besorolást kapnak, aminek értelmében ezek a művek minősített népi iparművészeti terméknek minősülnek.
Szerencsére a zoboralji magyarság nagy része csak a huszadik század közepe táján kezdett „kivetkőzni”, így sok helyütt fennmaradtak a viseltek. Van mihez nyúlni ennek köszönhetően, az ingek, szoknyák, „pruszlik”, lakástextíliák megmaradtak, azok díszítő elemeit le lehet olvasni, és újra lehet varrni. Ezt teszik a Zoboralji Örökség Őrzői Hímző—és Viseletkészítő Műhely tagjai.
„A zobor-vidéki Kálaz testvértelepülése, Alsóörs, míg Pogránynak Felsőörssel van kapcsolata. Alsóörsön van egy csipkeműhely, és amikor ott jártunk, azt hallottuk, hogy a műhelyben zoboralji csipkét vernek, csodálkoztunk, de azért elmentünk megnézni. Ez még 2014-ben történt. Mi is hordtunk régi viseleteket, de sosem gondoltunk arra, hogy foglalkozzunk azok újravarrásával. Egy évvel későbbi ott jártunkkor, már kiállítás is volt. Ez inspirált bennünket is és kezdtünk összejárni, de még nem indult be ilyen intenzíven a munka. 2016-ban az ottaniak adtak be pályázatot egy táborra, amit Alsóörsön szerveztek, tízen kaptunk meghívást” – nyilatkozta Tóth Borbála, a Zoboralji Örökség Őrzői Hímző- és Viseletkészítő Műhely vezetője.
Zoboralján elsősorban keresztszemes hímzéssel, metélthímzéssel és vert csipkével díszítették az ingeket, törülközőket, párnákat, kötényeket, de megjelentek a horgolt darabok is. Sok mindent tanultak a csoport tagjai Jókai Máriától, aki korábban felgyűjtötte a népviseleteket és nagyon sok keresztszemes hímzésmintát az ingújjakról le is írt. Jókai Mária kutatásait könyvben is publikálta. 2016-ban a magyarországiak ösztönzésére kezdtek műhelyben gondolkodni a zoboraljiak, és az anyaországiak szakmai segítséget is nyújtottak. Szuperné Bohus Judit , az alsóörsi csipkeműhely vezetője a csoport patrónusa, a veszprémi értéktár bizottsággal is együtt dolgoztak a zoboralji asszonyok. Ma már olyan mintákat is átrajzolnak és megvarrnak, amit addig mások nem tettek meg. Előkerülnek a régi vászon ingek, kötények és újrahasznosítják a rájuk kihímzett mintákat.
A csoport azon dolgozik, hogy a régi ruhákat, kivarrásokat megmentse. 2016-ban választottak nevet maguknak, addig Csemadok mellett működtek. Azért döntöttek a bejegyeztetés mellett, hogy külön jogalanyisággal, azokkal a célokkal működhessenek, amelyek megfogalmaztak. „Vannak köztünk fiatalok is, akik újravarrják a viseleteket is, nemcsak hímeznek. Ennek köszönhető a csoport legutóbbi sikere is, a Mezőkövesden átadott Kisjankó Bori-díj nemcsak a műhelynek, hanem tagjainak, Balkó Szilviának és Balkó Ildikónak is sikert hozott.” – mondta el Tóth Borbála. A zsűrizésen Balkó Szilvia a hagyományos öltözetek kategóriában első díjat nyert, de mind két alkotó A minősítést ért el a zsűri értékelése alapján, a Zoboralji Örökség Őrzői Hímző- és Viseletkészítő Műhely leadott alkotásai is több A és B minősítést értek el, a csoport a XXIX. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton második helyezést ért el.
Balkó Szilvia kérdésünkre elmondta: „a zsűri tagjai figyelembe vették a választott textília minőségét, mintázatát, színét, amelyből az alkotás készült, a díszítőelemek minőségét, és azt is, hogy az az eredeti viseleten használt díszítőelemekhez hasonlatos legyen. Nézték a varrástechnikát és minőséget, a hímzés világ autentikusságát, kivitelezését is. Az összhatás szintén nagyon fontos az elkészült mű szempontjából.” Ezeket értékelve adhat a szakmai zsűri az elkészült és benevezett alkotásokra A vagy B minősítést, amelynek köszönhetően egy meghatározott rendszer szerint, több minősített alkotás után a népi iparművész címet nyerheti el az alkotó, vagy alkotó csoport. A Zoboralji Örökség Őrzői Hímző- és Viseletkészítő Műhely tagjai ehhez nagyon közel járnak.
A zoboralji hölgyek munkája nemcsak a régi újravarrását jelenti, hiszen sok minta maradt fenn és a díszítőelemek kombinálása akár új alkotásokat is hozhat, de tudjuk a hagyomány bennünk él és velünk fejlődik, így az sem gond, ha a zoboraljiak saját őseik motívumait tovább gondolva varrják újra a mintákat, hiszen őseik szokásába beleszülettek, a szívükben és az eszükben tovább él az.
