Őrült hajsza a nyitrai éjszakában
A nyitrai rendőrség az éjjel egy motorkerékpárost követett, aki igyekezett ellógni előlük.

Később kiderült, hogy a motorkerékpárosnak visszavonták a jogosítványát, és kábítószer hatása alatt állt.
A rendőrök a motorkerékpárost a nyitrai Cabaj utcánál vették észre, amikor a letérésnél nem adott jelzést. A rendőrök éppen ezért szerették volna lekapcsolni, de ehelyett még inkább rákapcsolt, és 150 km/h-as sebességgel haladt az egyik utcán.
A motorkerékpáros végül leesett a járgányáról és a mellkasán sérült.
Később kiderült, hogy a 46 éves férfi kábítószer hatása alatt vezette a járművet, alkoholt viszont nem fogyasztott.
A rendőrök szerint, amikor a férfit a mentőautóba szállították,
a zsebéből kiesett egy kis fekete táska, amelyben barna port tartalmazó zacskót találtak.
Feltételezhetően heroint tartalmazott. Volt egy másik táska is, a zacskóban fehér, kristályos anyagot találtak.
A férfit kábítószer használat miatt korlátozták a személyi szabadságát.
A motorost ezt követően kórházba szállították, ahol toxikológiai vizsgálatnak is alávetették, amelyből kiderült, hogy metamfetamint, amfetamnint, és morfiumot fogyasztott.