2018. július 3., 14:14

Örömíjász hétvége a kéméndi Szerelem szigeten

Nem volt vérre menő verseny, inkább baráti összejövetel, ahol  hasonszőrű családok, rég nem látott cimborák  jöttek össze szórakozni, sportolni,  pár pofa sör mellett.  A sziget a gyerkőcöknek maga volt az Eldorádó - az íjászkodás mellett lovagoltak, ugrálóvárban vezették le fölös energiáikat, és fürödtek a Garamban. 

ijasz-1-bokor.jpg
Galéria
+7 kép a galériában

"A tavalyi jó fogadtatás után tudtuk, lesz folytatás. Feleségemmel Andreával  az idén is megszerveztük a háromnapos íjász hétvégét.  Ebben nagy segítségünkre volt a kiskunhalasi Barna Sörivók Klubja vezetőjükkel Vlasics Zoltánnal, akik hozták a célokat, a díjakat a sponzorokat és természetesen baráti körükből a Turul íjászokat" - mondta el Varga Tamás szervező.

Mikrofonnal Varga Tamás kéméndi, jobbra tőle Vlasics Zoltán kiskunhalasi szervező
Mikrofonnal Varga Tamás kéméndi, jobbra tőle Vlasics Zoltán kiskunhalasi szervező

Tamás és Andrea biztosították a gyermekprogramokat, az árusokat, és a rendezvény technikai részét.  Helyi szinten a Cament Klub és Tóth István támogatták az íjászokat, a község sátrat és padokat bocsátott a rendelkezésükre.

Jókedvű társaságra lettem figyelmes. Mi vagyunk a farnadiak - integetnek. Chládek László, aki a fiaival érkezett elmondta, egyelőre a zselízi Toportyán Íjászegyesülethez tartoznak, de a farnadi klub már alakulóban van.

"Talán minden fiúgyermek álma a vadászat. Negyven éves koromban  ért utol az álom, amikor egyik barátom unszolására kipróbáltam az íjjal való lövészetet. Rögtön megtetszett. Semmi gépi technika, csak a görbe fa és a nyílvessző, na meg az emberi test, amely együtt él az íjjal' - vázolta László e sport szépségeit.

Az íjászat a magyar ember golfja

A farnadiak elmondták, jó kis vasárnapi elfoglaltság ez. Az ember koncentrál, lő, majd összeszedi nyilait, ismét koncentrál, lő és összeszedi nyilait...  A tíz éves Dániel (Laci fia) is lelkesedik az íjászatért. Amíg a többiek fürödtek, futkároztak,  addig  ő célba lőtt.  Ez meg is látszott az eredményén, hiszen kategóriájában a dobogó 2. fokára állhatott. 

Chládek Dániel ifjú tehetség
Chládek Dániel ifjú tehetség

A versenyzők elmondják, úgy 100 euró körül van a kezdeti invesztíció ebbe a sportba.  70 euróért már egészen jó íj kapható, persze az ember mindig izmosabbat szeretne, a határ a csillagos ég... Abban mindannyian egyetértettek, az lő pontosabban célba, aki gyakrabban veszi kézbe az fegyverét.

A 16 éves Jarábek Előd kéméndi. Apjának köszönhetően került a csapatba úgy 10 éves kora körül. "Örömmel tapasztalom, egyre jobban megy a nyíllövészet. Ha tökéletesedni akarok, a lehető legtöbbet kell gyakorolnom, hogy szinte eggyé váljak a fegyveremmel" - vallja. 

Jarábek Előd kéméndi íjász
Jarábek Előd kéméndi íjász

A szervező Varga házaspár örömét fejezte ki afelett, hogy  a rossz idő ellenére 48 íjász mérettette meg magát 7 kategóriában -  tradicionális magyar íjjal vagy vadász reflexíjakkal. "Szeretnénk ezt a háromnapos örömíjászatot  hagyománnyá fejleszteni.  Jövőre már koncertek és még több program épül köréje. Még az idén megalapítjuk Kémenden az íjász klubot, hogy közösségünk fejlődni tudjon, és nem utolsó sorban azért, hogy tudjunk pályázni, többek között az ilyen rendezvényekre is" - mondta a beszélgetés végén Varga Tamás. 

ijasz-1-bokor.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.