Őrizetben marad a buszon utazó házaspár megtámadásával gyanúsított két fiatal
A pozsonyi városi buszon utazó házaspár megtámadásával gyanúsított két fiatal – a 18 éves Ondrej Á. és Stanislav G. – a Pozsony IV Járásbíróság jogerős döntése értelmében előzetes letartóztatásban marad.
„A Pozsony IV Járásbíróság június 2-án szökés, kollúzió és bűnismétlés veszélye miatt előzetes letartóztatásba helyezte O. Á. gyanúsítottat. A döntés jogerős. Az eljárásban részt vevő felek (gyanúsított, ügyész) lemondtak a fellebbezési jogukról. A Pozsony IV Járásbíróság június 2-án szökés és bűnismétlés veszélye miatt előzetes letartóztatásba helyezte S. G. gyanúsítottat. A döntés jogerős. Az eljárásban részt vevő felek (gyanúsított, ügyész) lemondtak a fellebbezési jogukról” – közölte kedden Pavol Adamčiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője.
Ondrej Á.-t testi sértéssel és garázdasággal gyanúsítják, ha bűnössége bebizonyosodik, négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. Stanislav G.-t zsarolással és veszélyes fenyegetőzéssel gyanúsítják, amiért kettőtől hat évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Két szemtanú jelentkezett a rendőrségen, akik segítettek felderíteni az ügyet. Erről Michal Szeiff, a pozsonyi rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn tájékoztatott.