Öregdiákjait köszöntötte a komáromi Ipari
130 öregdiák vehette át az iskola plakettjét, valamint az arany-, gyémánt-, illetve vasmatúra oklevelet.
Azon láncok, amelyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké.“
A nagy reformkori költő, Kölcsey Ferenc fent idézett gondolatainak jegyében nyitotta ki kapuját június 14-én, szombaton délelőtt a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola. Jeles rendezvény színhelye volt, ugyanis Szalai Erika mérnök, igazgatóhelyettes alapos szervezőmunkájának köszönhetően 130 öregdiák vehette át az iskola plakettjét, valamint az arany-, gyémánt-, illetve vasmatúra oklevelet.
A Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola ennek a szép tradíciónak a szellemében minden év júniusában már hagyományszerűen kinyitja kapuit, megállítva a szárnyaló időt, felidézve az ifjúság csodaszép emlékeit.