2020. október 18., 16:21

Olvasni jó (lenne)!

A minap a következő állításra kaptam fel a fejem: Magyarországon a lakosság több mint fele egész életében egyetlen könyvet sem vásárol. Amíg 2005-ben az emberek mintegy huszonöt százaléka olvasott könyvet, ez a szám mára a felére apadt.

Azon túl, hogy elszomorodtam, eszembe jutott, vajon szűkebb pátriámban, Királyhelmecen hányan olvasnak rendszeresen. Miután ilyen szakmai kutatás nem született, gondoltam, a regionális könyvtárban, a könyvesboltban, illetve ismerőseim körében érdeklődöm. A regionális könyvtár alkalmazottjától, Géresi Zoltántól kérdéseimre a következő tájékoztatást kaptam:

Olvasóink száma az utóbbi időben 400 fő körül mozgott, sajnos a kialakult járványhelyzet a mi látogatottságunkra is negatívan hatott. Pedig mintegy 28 ezer kötetből választhat a hozzánk betérő olvasó. A könyvek közel 60 százaléka szlovák, 40 százaléka magyar, de tartunk idegen nyelvű, elsősorban angol, német és orosz könyveket is. Évente mintegy 6700 könyvet kölcsönöznek tőlünk. Az olvasóink többsége nő, akik a romantikus regényeket keresik. A férfiak elsősorban a krimik iránt érdeklődnek. Ha az olvasók korosztályi megoszlását nézzük, a tagjaink zömmel a 40–55 év közötti korosztályból kerülnek ki.

Géresi Zoltán azt is elmondja, hogy a fiatalok főleg a kötelező olvasmányokat keresik, esetleg a tanulmányaikkal kapcsolatos köteteket kölcsönzik ki.

Géresi Zoltán
Géresi Zoltán

Egy alkalommal tíz könyvet lehet elvinni, és a kölcsönzési idő egy hónap. A legkeresettebb szerzők Mira Sabo, Borsa Brown (álnéven publikáló magyar szerző), Fábián Janka, Lakatos Levente, Danielle Steel, Stephan King.

Sajnos, az idén számtalan tervezett rendezvényt kénytelenek voltak lemondani, így elmaradt az Olvasómaraton, az Andersen éjszakája és néhány író-olvasó találkozó. A járvány ideje alatt kizárólag a könyvek kölcsönzésével foglalkozhatnak, de a könyvtáros megemlíti, hogy bárki bármikor betérhet hozzájuk, tanulói fülkét, olvasási lehetőséget és internethasználatot is tudnak biztosítani.

A könyvtár után a könyvesboltba vitt az utam, ahol Lukács Tamara, a könyvesbolt eladója elmondta, hogy a boltnak magyarországi a tulajdonosa.

Másfél évvel ezelőtt kénytelenek voltunk elköltözni az eredeti székhelyünkről, így rövid időre elveszítettük a vásárlóinkat, akik szem elől tévesztettek bennünket. A járvány nem tett jót a könyvvásárlásnak, hiszen tavasszal egy hónapig kénytelenek voltunk zárva tartani, így csak májusra állt vissza a megszokott rend. Mintegy húsz olvasó számít nálunk törzsvásárlónak, ők heti rendszerességgel benéznek hozzánk. Ezen kívül mintegy tíz vásárló fordul meg itt naponta. Ők természetesen nemcsak királyhelmeciek, hanem a környező falvakból vagy éppen Nagykaposról érkeznek.
Lukács Tamara

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/42. számában.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.