2021. március 18., 19:57

Oltási lehetőségek Kelet-Szlovákiában

Az ország keleti végein összesen 24 oltási hely található, újakkal nem bővült, s valószínűleg a jövőben sem fog bővölni a rendszer.

Illusztráció

Napjainkra jellemző az ún. oltási turizmus Szlovákiában. Nem ritka, hogy az emberek a lockdown ellenére hajlandóak a fekete járásokat is átszelni azért, hogy beoltassák magukat.

Hallottunk már olyan esetről is, hogy Jókáról jött valaki a keleti végekre, sőt az is előfordult, hogy Királyhelmecről csak az egyik szülőt sikerült regisztráltatni egy adott napon Kassán, a másik szülőt már a következő napra jegyezték elő, így másnap őt külön kellett elfuvarozni Kassára.

Állítólag az Egészségügyi Minisztériumba nem egy panaszlevél érkezett már ebben az ügyben. Egy-egy oltásért nagyon sokat kell utazni, ami ezekben a vészterhes időkben különösen veszélyes.

Pillanatnyilag Szlovákia területén összesen 60 kórházban, 14 rendelőintézetben és ugyancsak 14 oltási központban lehet a vakcinákat megkapni.

Négy új központ kialakítása még tervben van, de ezek nem az ország keleti részén kerülnek majd kialakításra, hanem Rimaszombatban, Garamszentkereszten, Nyitrán és Trencsénben. Léteznek még ún. kiutazó oltó csoportok, amelyek elsősorban a szociális szolgáltatások intézményeiben oltanak.

Az oltás lehetséges formája az is, ha azt a körzeti orvos végzi rendelőjében. Ez pillanatnyilag a Szlovákiában lévő oltások számától és típusától, valamint a tárolási körülményektől függ.

Kelet-Szlovákiában jelenleg 17 kórházban, 3 rendelőintézetben és 4 nagy kapacitású oltóponton zajlik a vakcináció. Hogy konkrétan hol, az alább olvasható:

Kórházak: 
  • Poprád,
  • Homonna, /Svet zdravia/
  • Kassa: L.Pasteur Egyetemi Kórház, /Rastislav utca/
  • Kassa: Vasúti Kórház
  • Eperjes: J.A. Reiman Egyetemi Kórház,
  • Nagymihály /Svet zdravia/
  • Rozsnyó /Svet zdravia/
  • Bártfa /Szent Jakab Kórház/
  • Szinna
  • Igló
  • Tőketerebes
  • Felsővízköz
  • Ólubló
  • Varannó
  • Kassa-Saca /AGEL/
  • Lőcse /AGEL/
  • Királyhelmec
Rendelőintézetek:
  • Eperjes /Sekčov és Wesper/, 
  • Kisszeben
Oltóközpontok: 
  • Kassa, Osztrovszkij utcai, Információs technológiai Szakközépiskola,
  • Eperjes: A Hotel akadémia sportcsarnoka,
  • Homonna: Kereskedelmi Akadémia, 
  • Poprád: Kukučin utcai Szakközépiskola
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.