2021. szeptember 7., 16:16

Oktatási projekt indul Gömörben és Nógrádban a roma gyerekek számára

Tíz gömöri és nógrádi oktató és mentor kezdte meg ezekben a napokban annak a projektnek a megvalósítását, amely a rimaszombati és poltári járásbeli marginalizált roma közösségek alapiskolás tanulóinak az oktatására irányul.

Fotó: fuen.org
A roma nép zászlaja.

A projekt a kulturális és nevelési jellegű, rimakokavai Láčho drom polgári társuláshoz kötődik, amely több mint 140 000 euró támogatást szerzett ennek megvalósítására. „A projektet Nyustyán, Klenócon, Rimakokaván és Poltáron valósítjuk meg” – mondta Vladimír Sendrei, a társulás elnöke. „Az oktatóink és mentoraink minden városban vagy faluban hat roma tanulóval foglalkoznak az iskolában, akiknek a szüleikkel is kapcsolatban vannak” – tette hozzá.

A projekt célja, hogy javuljon a marginalizált közösségek műveltségi szintje, elsősorban a romáké, és hogy olyan támogatást nyújtsanak a tanulóknak, amelynek köszönhetően sikeresen befejezhetik az alapiskolát, és átléphetnek a középiskolába.

A projekt az Európai Szociális Alapnak és az Európai Régiófejlesztési Alapnak köszönhetően az Emberi Erőforrások fejlesztési program keretén belül valósul meg, és 2023 júniusáig tart.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.