Ökoturizmus az Ipolyon
A tanácskozáson hét országot, Ausztriát, Magyarországot, Szlovákiát, Szerbiát, Szlovéniát, Romániát és Olaszországot érintő stratégiai terv készül arról, hogyan lehetne a Duna mentén kialakítani a környezetkímélő vidéki turizmus feltételeit. A stratégia egy 7 országot átfogó ökoturisztikai fejlesztés része – mondta a Hírek.sk-nak Wollent József, az Ipoly Unió elnöke. A cél az, hogy ez a nagy nemzetközi koncepció bekerüljön alaptervként a Duna-stratégiába, amelyre 2014 és 2020 között uniós forrásokat lehet majd igényelni.
A kedden és szerdán megvalósuló tanácskozás sorrendben az utolsó, itt véglegesítik az Ipoly alsó szakaszának ökoturisztikai fejlesztését célzó akciótervet. A fejlesztésben 29 magyar és szlovákiai település vehet részt. „Ennek a 29 településnek az elképzeléseit és fejlesztési lehetőségeit vitatják meg s illesztik össze egy kerek egésszé a zárókonferencián. Vagyis kialakítják a szlovákiai „mintapályázatot“ - mondta Wollent József. A hét ország hét mintapályázatából gyúrják végül össze a Duna-stratégiába alaptervként bekerülő ökoturisztikai fejlesztési tervet“ – tájékoztatta portálunkat Wollent József.
Az Európai Unió Duna-stratégiáját áprilisban hagyták jóvá a közösség külügyminiszterei. Ennek megvalósításában nyolc EU-tagállam és hat unión kívüli ország vesz részt: Ausztria, Bulgária, Csehország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, valamint Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova és Ukrajna.
Az elfogadott program 11 cselekvési területet ölel fel különös tekintettel a közlekedés és az energiahálózatok fenntartható fejlesztésére, a környezet- és vízvédelemre, a társadalmi és gazdaságfejlesztésre, valamint az irányítási rendszer fejlesztésére.