Nyitott pincék napja Kiskövesden
Idén először tartottak pincenapokat a bodrogközi Kiskövesden. Szőlőtermesztéssel ugyan évszázadok óta foglalkoznak itt az emberek, de csak a 90-es évek elején, a régi kőbánya területén, kezdtek kialakítani borospincéket, amelyek állítólag különleges energiákat közvetítenek az emberek felé. A csodás környezetben pillanatnyilag 24 pince már elkészült, kettő pedig még nincs teljesen befejezve. Ma már a pincék mellé présházak is épülnek.
A pincesor kiépítésének első ötletgazdája az egykori polgármester, Dóczi Sándor volt. A közelmúltban létrehoztak egy polgári társulást Aranybánya néven, amelynek alelnöke Kalán József lett. A társulásnak 26 tagja van, de nincs mindenkinek közülük pincéje.
Kalán József és Csatlós Eszter beszélgetett először egymással arról, milyen jó lenne megismertetni a falut és annak adottságait az ide érkezőkkel, illetve vendégül látni mindenkit egy családias hangulatú borkóstoló keretében.
Az elképzelésekből végül tett lett, és az elsősorban a közösségi hálón meghirdetett eseményre kb. 200 fizetővendég érkezett. Aki megvásárolta a borkóstolóra szóló borjegyet, az 13 pincében kóstolhatta meg a borokat.
Néhány nappal a pincenap előtt a szervezők Bodnár Péter sommelier segítségével tartottak a egy borkóstoló versenyt a helyi gazdák boraiból, illetve kaptak sok-sok borkultúrával kapcsolatos információt.
A borokat illat, zamat és megjelenés szerint értékelték. Anélkül, hogy bárki tudta volna, kinek a borát fogyasztja, végül kiválasztották a három legjobb bort, ezeket tombolán sorsolták ki.
A délután egy órakor kezdődő borkóstoló első fellépői a helyi óvodások voltak, akik népviseletben táncoltak, majd a társulás alelnöke és a falu polgármestere üdvözölte az egybegyűlteket. A patkó alakú pincesornál mindenki sürgött-forgott, a pincetulajdonosoknak saját vendégeik voltak, a társulás nevében a távolabbról érkezők részére készítették a lacipecsenyét, a töltött káposztát, a toroskáposztát és a babgulyást.
Csatlós Eszter szerint a jól sikerült rendezvénynek 2019-ben biztosan lesz folytatása.