Női pokoljárások a Vasmacska Stúdiószínpadon

Nagy Miskó Ildikó 2019. január 12., 12:15

A Független Színművészetért Alapítvány és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre az Élet.történetek.hu sorozat Pira Bella című előadása, amelyet január 17-én 17,30 és 20,00 órától a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiószínpadán láthat a közönség. 

Fotó: Szinhaz.org

Egyik szereplője a felvidéki származású, Jászai Mari-díjas Borbély Alexandra, aki 2017 decemberében az Enyedi Ildikó rendezte Testről és lélekről című film főszereplőjeként a legjobb színésznő díjat kapta az Európai Filmakadémia berlini díjátadóján, az „európai Oscaron“.

A másik szereplő, Ullmann Mónika már gyermekként, az 1981-es Táncdalfesztiválon az Írtam a bátyámnak egy dalt című dallal szerzett kellemes meglepetést hallgatóságának. A színházakon kívül a József Attila-gyűrűs színművésszel az utóbbi években a Szomszédok, a Barátok közt és a JóbanRosszban című népszerű szériákban is találkozhattak-találkozhatnak a filmsorozatok kedvelői.

Képgalériánk:
Fotó: Szinhaz.org

Az Élet.történetek.hu sorozat minden darabja egy-egy igaz történeten alapul.

 Szerzőjük, Lengyel Nagy Anna egész életében mániákusan gyűjtötte kis emberek nagy történeteit. Egy korábbi interjújában elmondta: „Negyven éve beszélgetek velük. Civilek, névtelenek, ismeretlenek. Közülünk valók. Negyven éve nem tudok hozzászokni ahhoz a sok csodához, groteszk fintorhoz, tragikumhoz és bölcsességhez, ami egy emberi sorsba belefér". E sorozat keretében Pelsőczy Réka művészeti vezető irányításával, színész-rendező párosok állítják a nézők elé a hétköznapi emberek egyéni, különleges, mindannyiunkhoz szóló igaz történeteit.

A 80 perces Pira - Bella című produkció valójában két kis monodrámában feldolgozott, egymástól független női sorsot tár elénk.

Az előadás első részében Pira (Borbély Alexandra), a transznemű, vagyis fiútestben születő lány meséli el férfiból nővé válásának pokoljárását. A közönséget végigkalauzolja az átalakító műtétig elvezető életstációk során. A második részben pedig Bella (Ullmann Mónika), az elvált tanítónő történetét ismerhetjük meg, aki kénytelen erotikus masszőrként dolgozni egy szalonban azért, hogy mindent megadhasson gyermekeinek. Környezetük azonban nem tolerálja ilyen-olyan másságukat...  

„Most itt mégis egészen természetesen, a színház eszközeivel érzékenyítő tréning folyik. Holott nem történik más, csak egy ember – Borbély Alexandra megszólalásában – azzá szeretne válni, aki. Azzá, amelyről a “közfelfogásunk” inkább hallgat, a némaságával és a tekintetének elfordításával is inkább nem  beszél, mert nem érti. Nem érti, tagadja, kiközösíti, ahogy Pira családja is első nekifutásra. A színházművészet eszközével, keresetlenül szembesít magunkkal: nem azért közösítesz ki valakit, ki tőled eltérő, más, mert ez a közmegegyezés – a “normális” csak kifogás, kapóra jövő ürügy – hanem mert önmagadat, vagy önmagadban valamit képtelen vagy elfogadni. Ritka kincse ez a színházművészetnek, amit mostanság gyéren látni ennyire direkt módon visszaköszönni” – olvasható a www.potszekfoglalo.hu oldalon.

A csütörtökön 10 eurós belépőjegyért Komáromban is látható előadás rendezője Szabó Máté, producere Orlai Tibor, dramaturgja Zöldi Gergely, látványtervezője Juhász Nóra, plakátját Csáfordi László tervezte.

Hatására talán majd nyitottabbá és megértőbbé válunk a társadalmi szabványba nem illő élettörténetek iránt, könnyebben elfogadjuk a környezetünkben észlelt másságot. Nem utolsó sorban saját sorsunkat, tetteinket is átértékelhetjük.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS