Németh László még büszke az emlékeiben hordozott régi világ varázsára
„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” A hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Kossuth-díjas Sebő Ferenc gondolatainak lényegét az Ipolypásztói Kézművesek nevű polgári társulás tagjai is magukénak érezhetik.
A klub egyik alapítója, Németh László még büszke az emlékeiben hordozott régi világ varázsára – a fűzfa síppal, a pocikcipó kolbászos ízével és a libatollal töltött, kellemesen súlyos dunyhával együtt. Függetlenül attól, hogy a 21. században rohamosan fogy a szalmából font szakajtóban tartott liszt, és üres a lóca is a tisztaszobában. Az apák már nem táplálják a kályha melegét, s a nagymamák sem fonnak többé csuhé lábtörlőt. Nincsenek Baka Zoli bácsik és Sipos Andrások.
„A drótozással kezdődött minden. Villanyszerelő lévén, mindig is vonzalmat éreztem a dróthoz. Autodidaktaként megpróbáltam minél több adatot és könyvet összegyűjteni erről a szép mesterségről. 17 éves voltam, amikor az Ipolyszakállos–Zselíz között közlekedő vonaton odaültem egy palackokat fonó férfi mellé. Ő volt Zubnár Miro Ipolyviskről, aki megmutatta a palackfonás alapjait. Türelem és kitartó munka kellett ahhoz, hogy elsajátítsam a megfelelő technikákat” – beszél a kézműveskedéssel kapcsolatos első emlékeiről Németh László.
Később nagy hatással volt rá Ladislav Jurovatý drótozással kapcsolatos könyve, de saját bevallása szerint próbálta ellesni a jelenlegi ipolyszakállosi polgármester nagyapjának, Ozsvald Lajos bácsinak a – mai napig ritkaságszámba menő – technikáját is, aki az üvegdrótozás során képes volt neveket és különböző képeket is megformálni. Az Ipoly mentén a seprű- és kosárkötésnek volt hagyománya. Németh László az ipolybéli Baka Zoli bácsitól tanulta meg a fűzfavesszőből kötött kosarak készítését, de figyelemmel kísérte a szintén helyi cirokseprű-készítő mesternek, Sipos András bácsinak a tevékenységét is.
„Nem sokkal halála előtt sikerült felvételeket készítenünk az általa végzett munkafolyamatokról. Örült, hogy ilyen módon is át tudta adni a tudását. Rendkívül megható volt, amikor nekem ajándékozta a felszerelését” – idézte fel a szívhez szóló pillanatokat a régi mesterségek ápolója, akitől a szót unokatestvérének felesége, Németh Anna vette át: „Időközben a környékünkön is elfelejtették, hogy hogyan lehet gyékényből kosarat fonni; nem tudnak már fűzfa sípot készíteni, s bizony sok gyerek csomót sem tud kötni. Olyan világban élünk, ahol a gyerekeknek nincs önbizalmuk, és nem használják a kézügyességüket.”
A 2015-től polgári társulásként működő ipolypásztói kézművesek közössége éppen a két Németh család kezdeményezésére jött létre, hogy a régi kézművestechnikákat megtanulják, gyakorolják és átadják.
A kezdetektől havi rendszerességgel tartottak kézműves-foglalkozásokat a községháza épületében. Eleinte főleg harangot fontak és kosarakat készítettek drótból és peddignádból. Utóbbit azért választották, mert a gyerekek sokkal könnyebben tudnak vele dolgozni, mint a kézműves népművészek által autentikusnak tartott fűzfa vesszővel.
Németh László leginkább a drótozást tanítja a gyerekeknek. Készít belőle kosarakat, tálakat, fogasokat, gyűrűt, nyakéket, de virágokat, valamint állat- és növényfigurákat is. Húsvét közeledtével pedig szívesen oktatja a tojásdrótozást, a korbácsfonást és a fűzfasíp-készítést. Amikor fia, Péter is vele tart a foglalkozásokra, rendszerint az üvegre való gravírozás fortélyait vagy a faégetést mutatják meg az érdeklődőknek. Felesége szalmából készít különböző dí-szeket, húga szalagból és papírból állít elő virágokat, nyugdíjas édesanyja pedig a terítőhorgolásban érzi igazán otthon magát. Ezen munkafolyamatok megörökítésében és a közösségi oldaluk (Ipolypásztói Kézművesek) szerkesztésében a másik fiú, Róbert vállal szerepet.
A pásztói klub másik alapítója, Németh Anna főleg bőrrel és papírral foglalkozik; a gyerekekkel szívesen készít kulcstartót és bőr karkötőket. Anna férje szintén a bőrművességgel, lánya pedig egyebek mellett drótékszerek készítésével próbál maradandót alkotni. A csapathoz tartozik Kovács Zoltán is, aki faégetéssel és esztergályozással foglalkozik. Németh Anna elmondása szerint nem volt egyszerű kitapasztalni, hogy mivel tudják igazán lekötni a gyerekeket: „Tartottunk már foglalkozásokat a lévai Juhász Gyula Alapiskolában, de ipolyszalkai és zselízi tanulók körében is. Az évek során világossá vált, hogy az a célravezető, ha először csak egyszerű, apróbb dolgokat készítünk velük, így megvan a sikerélményük.”
Az ipolypásztói kézművesek hamar szorosra fűzték a kapcsolatot a tágabb régió hagyományőrzőivel, többek között az ipolyszalkai Dikácz Zsuzsannával, a kéméndi Csuka Máriával, a bényi Kocka Katalinnal, a csatai Bajkai Máriával és az ipolyszakállosi Tuhársky Ilonával.
Németh László kifejti, hogy mivel rendkívül időigényes a kézműves-tevékenység, ezért szóba sem jöhet a piacra való termelés: „Minél több írás és motívum van az üvegre drótozva, annál több időbe telik az elkészítése. Mindenki a saját órabérére gondolva könnyen kiszámolhatja, hogy mennyit érhet egy üveg, aminek a drótozásával 132 órát dolgoztam. Ki ad ennyi pénzt egy hétdecis üvegért? Az anyag beszerzéséről pedig még nem is beszéltünk. Rengeteg türelem és idő szükséges hozzá, főleg úgy, hogy csak a szabadidőnkben foglalkozunk ezzel; ezért sem tudnánk eladásra készíteni a dolgokat.”
– értenek egyet Némethék Mórus Tamás gondolatával, hiszen elmondásuk szerint, a tájházak népszerűsítése mellett, azért tartják foglalkozásaikat, hogy a legfiatalabbak is megtapasztalhassák a különböző anyagokkal való munkát, és hogy örömet szerezzenek nekik. A büszke gyerekek arcának látványa kárpótolja őket a fáradalmakért, állítják egybehangzóan.
Lám, a 21. században is kerülhet liszt a szalmából font szakajtóba, ha vannak, akik kinevelik a kályhameleget tápláló apákat, a csuhé lábtörlőt fonó nagymamákat, az új Baka Zoli bácsikat és Sipos Andrásokat: hogy újra leüljön a tiszta élet a tisztaszoba lócájára.
Az írás a Magyar7 hetilap 2019/01-es számában jelent meg.
