2021. április 14., 19:22

Nem várt felfedezést hozott a gombaszögi ásatás

A napokban fejeződött be a gombaszögi pálos kolostor ásatása negyedik évadának első szakasza. Az idei feltárás már a kolostor revitalizációjának van alárendelve, nem számítottak jelentős leletekre, mégis rábukkantak a megsemmisültnek hitt néhai szentély apszisára. Az ásatás rövidesen kezdődő második szakasza még érdekesebbnek ígérkezik.

Médialapozó
Fotó: Nászaly Gábor

Orosz Örs, a Sine Metu Polgári Társulás elnöke elmondta, az idei a kolostor feltárásának utolsó évada. A kolostor felújítása magába foglalja a két szakrális épület, a nyolcszögletű kápolna és a kolostortemplom romjainak a revitalizálását. Ezek a terek le lesznek kövezve, a falakat kicsit felfalazzák, bemutatásra kerül két gótikus ablak, a bélletes kapuzat. Feltárták az udvart – eltávolították az elmúlt 2-3 éven ottmaradt tanúfalakat, különböző betöltéseket, földnyelveket –, valamint a templom szentélyét is.

Eddig két ásatás lett lezárva azzal a konklúzióval, hogy a szentély megsemmisült. Én végig hittem benne, hogy megvan, csak eddig rossz helyen kerestük. Volt egy georadaros támpontunk, amit most kiástunk. Megtaláltuk a néhai szentély záródását, az apszist, találtunk ott egy támpillért és egy nagyméretű, körülbelül 1,5-2 köbméternyi bedőlt falat, aminek a felületén van egy egybefüggő, másfél négyzetméteres freskó, egyszerű geometriai motívum, ún. lábazati motívum, valószínűleg az oltár mögötti részből”

– magyarázta.

asatas_4-20.jpg
Fotó: Nászaly Gábor

Megjegyezte, leletek tekintetében nem sokat vártak ettől a szezontól, mégis sikerült rábukkanni a szentélyre. Ezen kívül előkerült egy középkori kemence, amit hosszabb ideig használtak, ugyanis legalább kétszer ki volt agyagozva, két kiégetett aljzatra bukkantak. Találtak továbbá egy újkori sírt, illetve került elő pénzérme a 15. századból, mindenféle kisebb réztárgyak vagy ólomba foglalt kör alakú ablakszem.

Rövidesen kezdődik a második szakasz

Az első szakasz lezárulása után következik a falazás. Már megérkezett a helyszínre az alapanyag jelentős része, amelyet Szalay Géza dunamocsi kőfaragó faragott ki Mádról származó kőből.

Nagy valószínűség szerint, és ezt a geológusok is visszaigazolták, a kolostor legfontosabb faragott elemei nem helyi darázskőből voltak. Ez kiváló építőanyag, jó hőszigetelő tulajdonságai vannak, de faragásra nem annyira alkalmas. Helyette mádi követ használtak. A gombaszögi pálosoknak ugyanis Mádon volt egy kisebb gazdaságuk, szőlőskertjük és borospincéjük, valószínűleg onnan hozták az alapanyagot. Mi ugyanabból a mádi kőfejtőből vásároltunk nagyon jó minőségű követ, ebből készítette el a kőfaragó a pótlást”

– magyarázta.

Visszakerül összesen 80 folyóméternyi díszített lábazati párkány, a kis kápolnánál is körben visszaállítják a lábazati zónát. Az a cél, hogy a turisták számára egy áttekinthető, értelmezhető és bejárható romkert jöjjön létre.

asatas_4-15.jpg
Fotó: Nászaly Gábor

Orosz Örs becslése szerint az ásatás idei következő szakasza rövidesen, nagyjából három hét múlva elkezdődhet.

„Már túl vagyunk az udvaron és a szentélyen. A második szakaszban, ami várhatóan nagyon izgalmas lesz, a kerengő, a paradicsomkert és a kolostor kútja kerül feltárásra, illetve a többi, föld alatt rejtőző fal koronája (vagy ezek jelentős része), hogy konzerválni tudjuk és kicsit visszafalazni, hogy a látogatók pontosan tudják, milyen kiterjedésű volt az épület, milyen volt a termek beosztása, képet kaphassanak egy jól menő középkori kolostor életéről és méreteiről” – mondta.

+12 kép a galériában
Megosztás
Címkék