Nekihajtott egy teherautó a kassai történelmi kisvasút szerelvényének - FRISSÍTVE
Egy tartályos teherautó ütközött a történelmi kisvasút leállított szerelvényének szerdán délelőtt. Ľubomír Lehotský, a kassai gyermekvasút igazgatója úgy tájékoztatta a szlovák hírügynökséget, hogy az 1912-ben gyártott, nemzeti és technikai műemlékként jegyzett szerelvény súlyosan megrongálódott. Egy ember megsérült.
Lehotský elmondta, a teherautó átszakította a korlátot, nekiment a vonatnak, az ütközés erejétől a vagon meghajlott.
„Egyelőre nem tudjuk pontosan, mekkora kár keletkezett, de biztosan több lesz 100 ezer eurónál. Az egyik vagonnak történelmi értéke van, a másikon három évig dolgoztunk, csak néhány napja állítottuk forgalomba. Félre volt állítva, szerencsére éppen nem közlekedett kisvonat a közelben” – mondta.
– közölte a tűzoltóság.
Szerdán nem üzemel a kisvasút, Lehotský tájékoztatása szerint, ha a baleset helyszínét sikerül rendbe tenni, csütörtökön (augusztus 15.) újraindulhat a forgalom.
Megjegyezte, az utóbbi időben több kár is érte a kassai kisvasutat, néhány héttel ezelőtt például valaki ellopta talpfákat és kavicsot lopott a sínek mellől.
Frissítés:
Időközben a kassai kerületi rendőrparancsnokság közösségi oldalán tudatta, előzetes becsléseik szerint a kár meghaladja a 200 ezer eurót.