2018. július 1., 20:05

Ne menjünk el egymás mellett!

„Ott ülsz a galántai irodádban, esetleg egy pozsonyi multinál húzod az igát, ebédidőben az esztergomi bazilikán pihenteted fáradt szemed, netán Gútán hajtod a kábelt napszámban... Este pedig egymásnak háttal ülünk a Regiojeten, már évek óta, és talán egymást keressük! Ne menjünk el egymás mellett!”

bokor
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Bokor Klára

A fenti sorokkal biztatták, hívták a szervezők a 25 és 40 közötti egyedülállókat egy játékos, sportos, beszélgetős találkozóra, melyre a közösségi hálón lehetett jelentkezni. Szeghő Sándor, az egyik szervező jön elém, hogy elvezessen a találkozó színterére. Útközben elmondja, a rendezvény célja, hogy teret biztosítson az ismerkedéshez. Zajíček Kinga kétgyermekes anyuka ötlete volt ez, aki azt tapasztalta, hogy sok barátnője, ismerőse egyedülálló.

– Nem kell táncos, piros rózsás direkt ismerkedésre gondolni. Csoportos, ismerkedős, ügyességi, társas-, dráma-, sport- és problémamegoldó játékokat játszunk, ahol ki-ki láttathatja önmagát – foglalja össze a rendezvény lényegét Sándor.

A munka beszippantja a fiatalokat

Melisek Blanka, a szervezők egyike fogad.

– Pozsonytól Budapestig jöttek résztvevők – meséli. – Jelentkezésnél a férfiak aktívabbak voltak, emiatt kicsit aggódtunk is, de a helyszínen már azt tapasztaltuk, hogy a nembeli arányok között nincs zavaró eltérés. Véleményem szerint a munka beszippantja a fiatalokat, se idejük, se terük az ismerkedésre. De ez itt egy jó alkalom – mondja mosolyogva.

Fotó:  Bokor Klára

Egy másik résztvevő, Tünde elmondja, örül, hogy eljött, mert itt hasonló érdeklődésű embereket talált, nagyjából az ő korosztályából.

– Az interakcióra, kommunikációra serkentő játékok közben megmutatkozik, ki milyen, szimpatikus vagy sem, s ebből később lehet barátság, esetleg szerelem, házasság, ki tudja. Különben eleve a szlovákiai magyar közeget próbáltuk megszólítani. Ezen belül a programok is vonzónak tűntek. Ha ez másnak is megtetszett, és eljött ide, az már egy közös kiindulópont lehet – teszi hozzá mosolyogva Liza.

Egy 30 éves fiú Pozsonyból jött. Nem szeret diszkóba járni, mondja, kocsmázni se igazán, Pozsonyban pedig nincs olyan magyar közösség, ahová rendszeresen el lehetne járni. A nemrég újjáalakult cserkészcsapat őrsvezetőjeként persze foglalkozik fiatalokkal, de ők egy más korosztály.

Felkavarni az állóvizet

– Az egyik legnehezebb feladat a meghatározott és megcélzott korosztály elérése volt. Az eddigi visszajelzések alapján a személyes megszólításoknak volt a legnagyobb vonzereje – árulja el a rendezvény kapcsán Zajíček Kinga, majd hozzáteszi: – Jó látni, hogy az emberek nyitottan érkeznek, aktívan részt vesznek a nagy- és kiscsoportos játékokon, ilyen mértékű belevalóságra igazából nem is számítottam. Ez egy újabb lendületet ad arra, hogy amit elkezdtünk, annak folytatása is legyen. Összejöhetünk egy túrára, társasjáték-délutánra vagy csak elbeszélgethetünk grillezés közben vagy egy jó film mellett.

(A cikk a Magyar7 című hetilap 2018/26. számában jelent meg.)

bokor
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék