2026. szeptember 25., 10:16

Nagy Gábor: Ami jól működik, megtartjuk, ami hiányzik, megvalósítjuk

Nagytárkányban, az ország keleti csücskében lévő 1525 lelkes településen az önkormányzati választásokon mindenképpen új polgármestert választanak, mert a regnáló már nem indul. Négyen szállnak ringbe a posztért. Nagy Gábor, a Magyar Szövetség színeiben méretteti meg magát. Nem újonc az önkormányzati munka területén, hiszen már tizenkét éve képviselőként, négy éve pedig alpolgármesterként is segíti faluja fejlődését. Vallja, ahogy a házat az alapoktól építjük fel, ugyanúgy kell felkészülni a településvezetésre is.

Nagy Gábor
Fotó: Nagy Gábor

„Jól ismerem az önkormányzat működését, a lehetőségeinket és a problémáinkat is. Úgy érzem, készen állok arra, hogy nagyobb felelősséget vállaljak a községünkért. Természetes számomra, hogy felvidéki magyarként olyan politikai közösséghez tartozzak, amely a magyar közösség megmaradását, anyanyelvünk, kultúránk és hagyományaink megőrzését képviseli. Úgy gondolom, hogy kellő tapasztalattal rendelkezem a településekkel és a településvezetőkkel való együttműködés terén is” – mondja el megkeresésünkre a polgármesterjelölt. 

A megmérettetést kilencfős képviselőjelölt csapatával vállalja, s programjuk alapgondolata az, hogy ami jól működik, azt meg kell tartani, ami hiányzik, azt pedig megvalósítani.

Fontosnak tartjuk az utak, a járdák, a közterületek, az új temető rendezését, a közbiztonság erősítését, valamint azt, hogy minden hazai, uniós és határon átnyúló pályázati forrást fejlesztésekre tudjunk fordítani. De ugyanakkor szeretnénk hosszabb távon is gondolkodni. Van olyan elképzelésünk, amely az Üres házakból új otthon program által valósulna meg. Ezzel a lakhatási lehetőségeket bővítenénk, elsősorban a fiatalok számára, mert térségünkre hatványozottabban jellemző az elvándorlás. A bérlakások iránt is nagy az érdeklődés, ezért valószínűleg a bérházprogramot is folytatni fogjuk. Fontolóra vesszük egy esetleges napelempark létesítését is, ami a község energiaköltségeinek csökkentését szolgálná, illetve hosszabb távon akár a lakosság költségeinek a csökkentését is. 

Fontos számukra a fiatalok, a családok és az idősek közösségi lehetőségeinek bővítése, ugyanúgy a sport, a kultúra, a helyi hagyományok és az egyházakkal, civil szervezetekkel való együttműködés is” – sorolja célkitűzéseiket. 

Mindenképp nyitottabb önkormányzatot szeretnének, ahol az emberek tudják, hogy mi történik a községben, elmondhatják a véleményüket, választ kapnak a kérdéseikre. A nagytárkányi magyar közösség anyanyelvének és hagyományainak megőrzése prioritás, valamint a magyarországi és a térségi kapcsolatok erősítését szintén fontosnak tartják. Ennek egyik legjobb eszköze éppen a kultúra.

A kultúrában nagyon jó lehetőségeink vannak, mégpedig a megyei támogatások által. Szerencsés helyzetben voltunk, mivel Bodrogköz térségéből a Magyar Szövetségnek sok megyei képviselője volt az elmúlt választási időszakban, s több kulturális eseményt sikerült megvalósítani az ő támogatásukkal. Október 17-én kerül sor a Libagaliba rendezvényre, és ezen kívül még sok egyéb esemény történik az év során. Fekvésünk szempontjából határmenti településnek számítunk, az ország csücskében helyezkedünk el, ami nem minden esetben hátrány. Úgy gondolom, hogy a határ menti településekkel és a határon átnyúló pályázati lehetőségekkel ki tudnánk használni ezt az előnyt is.”

Nagy Gábor beszél arról is, hogy Nagytárkányban teljes szervezettségű, jelenleg 177 gyermekkel működő magyar alapiskola működik, ahová Kistárkányból is járnak gyermekek.  Az iskola diáklétszámának növelése és fejlesztése szintén prioritásuk, akárcsak az óvodáé. 

A nagyobb beruházások között, határon átnyúló pályázattal, el tudna képzelni egy kistérségi mozit, ami az itt élők számára rendszeres filmvetítéseket biztosítana magyarországi partnerrel. Nagyjából 50-70 férőhelyes moziteremre gondolnak, mely közösségi térként is működne. Azért is lenne fontos, mert filmvetítési lehetőség sehol a környéken nincs. Moziterem legközelebb a magyarországi Kisvárdán érhető el, illetve Nagymihályban.

A falunkban orvosi rendelő is van, ami korlátozottan működik, heti egy-kettő alkalommal. Nehéz fenntartani. Reméljük, hogy sikerül a jövőben is kedvező feltételeket, körülményeket biztosítani ahhoz, hogy legyen orvos, aki vállalja a működtetését. Településünk számára kifejezetten előnyös, hogy Tiszacsernyőben még működik a vasúti átrakodóállomás. Bár ott is voltak leépítések, illetve állandóan folyamatban vannak, de a lakosság nagy része még mindig a vasútnál dolgozik. A jövőben szeretnénk gyarapítani az új munkalehetőségek számát is.

 A MOPS programba kívánunk becsatlakozni, amennyiben lehetőségünk nyílik erre. Ezzel a közbiztonságot növelhetnénk állami támogatásból, vagyis a falunak nem kerülne pénzbe” – mondja el zárásként Nagy Gábor, a Magyar Szövetség nagytárkányi polgármester-jelöltje.

Megosztás
Címkék