2021. június 20., 17:07

Nádszegen minden szív a gyerekekért dobban

Rendkívüli közösségi összefogással és kar-karba öltött munkával szerveztek nagyszabású gyereknapot Nádszeg nagyközségben. A mátyusföldi településen minden szív a gyermekekért dobbant.

Nádszeg gyermeknap
Médialapozó

Hatalmas, játékokkal, ugrálóvárakkal, tűzoltó- és rendőrbemutatókkal tarkított gyereknapot rendeztek Nádszegen június 19-én. A falu apraja-nagyja kint volt a helyi futballpályán, ahol együtt szórakozott játszott felnőtt és gyermek. A futballpálya kapujánál minden gyermek kapott egy bizonyítványt, amelyre az egyes játékállomások teljesítése után pecséteket lehetett gyűjteni, vizet és nádszegi gyermeknap pólót.

Nádszeg gyermeknap

Kacz Éva, Nádszeg polgármestere elmondta, immár hetedik alkalommal szervezik meg az óriás gyereknapot a faluban, hiszen nagyon fontos számukra, hogy a gyerekek tudják és érezzék, ez a település értük van, a jövő generációjáért történik minden, dolgoznak a helyi szervezetek. A gyereknapot nagy összefogással tudják ilyen sikeressé és vonzóvá tenni, az összes helyi szervezet, az iskolák, óvodák, szülői szövetség, a sportosok, önkéntes tűzoltók, rendőrök élen a Csemadokkal bekapcsolódott a szervezésbe. A faluban a legkisebb gyerekektől a legnagyobbakig mindenkire gondoltak. A kicsiknek a Mátyusföldi Összefogás Polgári Társulás kosár-körhintája szolgált mulatságul míg a nagyobbak négy hatalmas légvárban, ugrálóvárban szórakozhattak.

Nádszeg gyermeknap

A futballpályán exatlon pálya, és egy csinos, színes zászlókkal díszített térségben rengeteg házilag kigyártott szórakoztató játék várta a gyerekeket. A babáknak és anyukáknak Kálmán Alica tartott Ringató foglalkozást, a nagyobb kislányok és fiúk pedig élvezettel zumbáztak, táncoltak az egyik tanító nénivel. A tűzoltók és a rendőrök is bemutatták tudásukat, valamint kielégítették a gyerekek vágyait, és mindenkit, aki szeretett volna elvittek kocsikázni a tűzoltó, illetve rendőrautóval. Kacz Éva hozzátette, a focirajongókat sem akarták megfosztani a meccsélménytől a magyar-francia mérkőzés alatt, ezért kivetítőn követhették az eseményeket. Valamint az egész gyereknapi műsor konferáló Bíró Tamás, a DAC mérkőzések közkedvelt bemondója is végig kommentálta a futball eseményeit. A nádszegi focipályán is mérkőzés zajlott, nyolc gyermekcsapat mérte össze erejét egy rögtönzött mini-bajnokságon, amelyet a helyi sportosok vezényeltek le.

Nádszeg gyermeknap

Rózsa Beatrix, a helyi Csemadok elnöke örömmel foglalta össze a gyereknap eseméyneit, és mutatta meg azokat a játékokat, amelyet a Csemadokos lányokkal közösen ötlöttek ki. Elmondta, nagyon örül annak, hogy a hagyományos Csemadok táborokban kinevelt tini generáció tagjai ma már segítőként szerepelnek a rendezvényen. Nádszeg egyike azon kevés falvaknak, ahol a Csemadok fiatalos lendülettel, nagyon fiatal tagokkal tud működni, ahol meg tudják szólítani a következő generáció tagjait is a közösségi érdekek kiszolgálására. Ennek mozgatója, motorja és szíve Rózsa Bea, vagyis a helyiek Bea nénije, akiről senki nem tudja, honnan szerzi mérhetetlen energiáit, és azt a lendületet, amelytől minden nádszegi gyermekrendezvény maga lesz a csoda. Bea elmondja, az egésznek a titka az, hogy ő ezért él, az ő szívében mindig a gyermek az első.

Nádszeg gyermeknap
Rózsa Beatrix - minden nádszegi gyermek Bea nénije

A nádszegi gyermeknapon valóban azt lehetett látni, hogy minden a gyermekekért van, a helybeli felnőttek váll-váll mellett, összeszokottan dolgoztak a háttérben, míg a gyermekek kiélvezték a munka gyümölcsét. Az egyes állomásokon megszerzett pecsétekért a kicsik fagylaltot, palacsintát, krumpli-spirált, hajtogatott-lufit, gyömölcspoharat kaptak, minden volt, mi szem szájnak ingere. A rekkenő hőség miatt a kultúrprogram kis csúszásba került, de ez senkit nem zavart, a gyerekek tobzódtak az élményekben. A késő estig tartó gyereknap záróakkordja a Kiskalász együttes koncertje volt.

 

Nádszeg gyermeknap
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék