2020. június 7., 14:44

Nádszeg, a felvidéki magyar falu, ahol megfordul a szél – VIDEÓ, KÉPGALÉRIA

Méltóképpen, színes programsorozattal, szentmisével és emléktáblaavatással emlékeztek meg a mátyusföldi Nádszegen a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára. A Szent István templom magyar trikolórba borult kertje magasztos helyszínt biztosított a múltidéző megemlékezések, amelynek záróakkordjaként a nádszegiek Vadkerti Imrével együtt énekelték el a magyar nemzeti imát, a Himnuszt.

Médialapozó
Fotó: Horváth Szomolai Andrea
Vadkerti Imre

Nádszegen két napon át tartó, színes megemlékezést tartottak a Trianon 100 alkalmából. Június 4-én a mátyusföldi falu is csatlakozott a száz másodperces harangszó, valamint az őrzők tüze Kárpát-medencei felhíváshoz. Június 5-én, pénteken pedig magasztos hangulatú szentmisével, koszorúzással, emléktábla avatással folytatódott a múltidézés, amelynek Vadkerti Imre, Harmónia-díjas énekes adott megható hang-aláfestést. Bár a pénteki nap folyamán késő délutánig szakadt az eső a Mátyusföldön, amint megszólalt a szentmisére hívó nádszegi harangszó, elvonultak a fellegek és kisütött a nap, a jó Isten is az emberek tudtára adta, hogy a templomkertben lobogó magyar zászlókat nem kell, hogy több vihar tépje.

img_9317.jpg
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Elek László, plébános a trianoni szentmisét celebrálja

A szentmisén, amelyet a trianoni évforduló emlékére Elek László plébános celebrált több százan vettek részt, köztük a Nádos néptánccsoport népviseletbe öltözött tagjai is, akik később a templomkertben tartott megemlékezés alatt őrt álltak a kövekből kirakott Nagy-Magyarország sziluett felett.

„ Száz évvel ezelőtt a „béketeremtők” egy új világ létrehozásának reményében ültek össze, de a régi módszereikkel olyan károkat okoztak, amely generációkon átívelő traumát jelent a Kárpát-medence valahány nemzetének. Annak a nemzetnek, akit meglopta azért. Annak a nemzetnek, aki jogosulatlanul jutott vagyonához, érzi, félti, tudja, hogy nem igazságos és becsületes úton jutott hozzá” – emlékezett beszédében Kacz Éva, Nádszeg polgármestere, majd arra kérte a jelenlevőket, képzeljék el, hogy ott húzzák meg a határokat az ember életében, ahol a legjobban fáj, képzeljék el, hogyan szakadna meg minden logikus és természetes összeköttetés, átjáró, utca, egység, és ennek fényében próbálják meg átérezni Trianon tragédiáját.

img_9348.jpg
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Jobbról balra: Kacz Éva, Nádszeg polgármestere, Borka Árpád, Nádszeg alpolgármestere, Berényi József, Nagyszombat megye első alelnöke

Mindez mellett, hangsúlyozta, a nádszegieknek is büszkének kell lenniük arra, hogy olyan nemzethez tartoznak, amely túlélte a tragikus sorscsapásokat, hogy száz év után is létezik magyar kultúra, oktatás, közösség az elszakított részeken.

A nádszegi emlékünnepségen Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is felszólalt.

„Trianon kapcsán talán mi, határon túli magyarok vagyunk az a lakmuszpapír, amely megmutatja, hogy ez a döntés mit is okozott. A Felvidéken minden magyar szembesült már azzal, hogy a kisebbségi létnek bizony vannak negatív oldalai, amikor éreztetik velünk, hogy mások vagyunk, talán nem is vagyunk idevalóak. Ezek azok a dolgok, amiken túl kell lépni, amiken felül kell emelkedni, helyére tenni és értelmezni a pozitív gesztusokat.

Mindannyiunknak fel kell nőni a Trianon által okozott sérelmek feldolgozásához. Közösségünk még mindig tartja magát, de még biztos, hogy meg van a belső erő”

– hangsúlyozta Berényi József, célozva az elmúlt hét politikai eseményeire.

img_9428.jpg
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A hivatalos beszédek után leleplezték a Trianon100 emléktáblát a turulszobor oldalán elhelyezve, majd a nádszegi civil és hivatalos szervezetek, oktatási intézmények elhelyezték az emlékezés koszorúit a Trianon-kopjafánál. Az esemény kulturális betétjét Vadkerti Imre biztosította.

Míg a nádszegiek kis, magyar zászlókkal rakták ki a népviseletbe öltözött táncosok által őrzött Nagy-Magyarország szimbólumot, Vadkerti elénekelte a Három Királyok Produkció legújabb szerzeményét, dalban kért áldást Mária országára. A Himnuszt a nádszegiek közösen énekelték el Vadkerti Imrével.

img_9317.jpg
+14 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!