Mozgalmas nyár elé néznek a gömöri kézművesek
A nyáron talán nem is akad olyan hét, amikor ne zajlana valamilyen rendezvény a Gömöri Kézművesek Társulása háza táján. A rengeteg programról Nagy György, a társulás elnöke adott tájékoztatást.
Júniusban óvodások, iskolások részére tartanak játszóházakat, nemcsak a környékről, hanem távolabbi intézményekből, például Kassáról vagy Nagymihályból is érkeztek gyerekek. Még hétvégén sincs pihenés, vasárnap például Királyhelmecre mennek játszóházat vezetni, másnap pedig a csízi óvodások érkeznek Várhosszúrétre.
Persze a felnőttekről sem feledkeznek meg. Jövő héten pénteken a Gömöri Kézművesek Társulása bőrműves felnőttképzést tart Rozsnyón, a Gömöri Közművelődési Intézetben, szombat és vasárnap pedig Várhosszúréten, a Kézműves Házban lesz fazekas és bőrös képzés magyarországi és felvidéki mesterekkel.
A július, ha lehet, még mozgalmasabb a társulás számára. A hónap első hetében már szokásosan Várhosszúréten rendezi meg gyermek néptánctáborát a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes.
A következő héten pedig immár 18. alkalommal tartják a várhosszúréti Kézműves Gyermektábort.
– húzta alá Nagy György. Hozzátette: korábban volt olyan táboruk is, amelyen kétszázan vettek részt, az idén azonban 45 főben határozták meg a maximális létszámot. Ennek oka, hogy autóbusszal más helyszínekre is elviszik majd a gyerekeket, lesz múzeumlátogatás és az áji vízeséseket is megnézik. A kézműves foglalkozások, mint például a kosárfonás, bőrözés, fafaragás, gyékény, csuhé, gyöngyözés, drótozás, szövés, fazekasság és agyagozás mellett lesz táncoktatás, bábszínház és sütés-főzés a kinti kemencében.
– hangsúlyozta.
Július harmadik hetén a Gombaszögi Nyári Táborban tevékenykedik majd a Gömöri Kézművesek Társulásának több ifjú mestere.
Ezzel párhuzamosan a Hagyományok Háza Hálózat–Szlovákia népzenei műhelyt, vonós mesterkurzust tart Várhosszúréten, ahonnan a résztvevők esténként elmennek Gombaszögbe, ahol a Folkszögletben zenélnek majd.
A hónap utolsó hétvégéjén tartják a Gömöri Kézműves Népművészeti Fesztivált, amely egy szakmai konferenciát is magába foglal.
– emelte ki a társulás elnöke.
A július 26-i konferencia keretében az előadások, a szakmai tanácskozás mellett a tavaly megalakult Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség tartja taggyűlését, kiértékelik az elmúlt esztendő történéseit és megbeszélik a terveket a következő évre.
Július 27-én, szombaton rendezik meg a kézműves kirakodó vásárt, amelynek színvonala évről évre emelkedik.
– magyarázta Nagy György.
További újdonság, hogy ezután minden esztendőben egy kiemelt szakma kerül úgymond reflektorfénybe a rendezvényen. Az idén a választás a fafaragásra esett, tíz fafaragó művész mutatja majd be a munkáit, illetve alkot majd a fesztivál ideje alatt. Természetesen nem marad el a hagyományos gálaműsor sem, amelyre az idén 400 szereplőt várnak.
A Gömöri Kézművesen Társulásának tagjai augusztusban sem fognak unatkozni. A hónap elején a krasznahorkaváraljai várjátékokon vesznek részt, majd Magyarországra mennek különböző fesztiválokra, vásárokra bemutatót tartani. Később a nyitrai Agrokomplexen, illetve a budai várban megrendezett Mesterségek Ünnepén is részt vesznek.
– jegyezte meg Nagy György, a Gömöri Kézművesek Társulásának elnöke.