2022. június 5., 18:27

,,Minden magyar felelős minden magyarért!”

Az összetartozás és helytállás szimbólumaként avatták fel Szent István király legújabb mellszobrát a gútori Szent Kereszt templom parkjában a mai napsütötte délutánon.

Gútor-szoboravatás
Bárdos Gyula és Duray Rezső
Fotó: Reczai Lilla

A  nemzeti összetartozás napja alkalmából leplezték le Szent István király szobrát, amelynek felújítása már váratott magára. A korábban fából készült szobrot kikezdte az idő vasfoga, az újonnan létrehozott bronzszobor azért készült el, hogy a helyiek és a községbe látogatók szemét gyönyörködtesse.

A gútori Czingel Róbert szobrász volt a mű elkészítője, aki bronzból formázta meg a férfias és büszke arcot. Édesapám tekintetét vettem alapul az alkotás elkészítéséhez, mert úgy gondoltam, neki szintén határozott és komoly tekintete van. Számomra különösen fontos volt a szobor létrejötte, mert a kultúránk megmaradását is szimbolizálja”

– mondta el a szobrász. A kőtalapzatot pedig Horváth Csaba kőfaragó alkotta meg. Az ünnepi avatásra magyarországi, pontosabban celldömölki vendégek is ellátogattak. Matus Gergely, a Csemadok Gútori Alapszervezet elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy ez a szoborállítás a múltra való emlékezés a jelenben.

,,A szobor nemes célt szolgál: erősíti nemzeti öntudatunkat és maradandó bizonyosságot ad az itt élő magyarságnak az utókor számára” – jelentette ki Matus.

Bognár Zsuzsa, a helyi Csemadok alelnöke, a szobor ötletgazdája, valamint az alkotás megalkotója, Czingel Róbert ünnepélyesen felavatták a gyönyörű mellszobrot. Myjavec Pál, a Somorjai Római Katolikus Egyházmegye esperes-plébánosa szentelte meg a remekművet.

Gútor-szoboravatás
Myjavec Pál plébános felszenteli a szobrot
Fotó:  Reczai Lilla

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke ünnepi felszólalásában kiemelte: ,,Igazán méltó helyre került ez a szobor, hiszen a gútoriak saját erejükből hozták létre ezt a kiemelkedő alkotást, ami a magyar közösségre nézve példával jár elöl. Szent István király intelmeiben felhívja a figyelmet, hogy legyünk egymással türelmesek és tiszteljük embertársainkat, emellett kövessük a magyar ősök munkáját. Mert minden magyar felelős minden magyarért!” – hangsúlyozta Bárdos Gyula.

Gútor-szoboravatás
Bárdos Gyula beszéde
Fotó:  Reczai Lilla

Bognár Zsuzsa hatalmas boldogsággal fordult a kész műhöz, meghatottságában elmondta, hogy nagy igény volt rá a gútori közösség részéről. ,,A magyar kultúra tovább éltetése számunkra is fontos, a fiatalokat szeretnénk még inkább megszólítani, hogy ugyanilyen lelkesedéssel vigyék tovább a hagyományokat” – fejtette ki Bognár Zsuzsa.

Gútor-szoboravatás
Fotó:  Reczai Lilla

Orosz Katalin helyi lakos is hozzátette, hogy erre a szoborra nagyszükség volt már a faluban, mert egyre inkább kevesebb magyar szót hallani már Gútoron. ,,Tizennégy évvel ezelőtt költöztem a községbe, akkor még egyáltalán nem voltak kiépülve a falu elején azok a társasházak, amelyekhez most már újabbak is csatlakoztak. Sajnos az a tapasztalatom, hogy néha még az itteni nagyszülők is szlovákul beszélnek az unokáikkal, holott igazából magyarok. A családom azonban viszi tovább a magyar gyökereket, számunkra ez a természetes” – mondta el az idős hölgy.

Az ünnepélyen a Nemeshodosi Megmaradásunkért Kultúrcsoport tagjai biztosították a kiváló kultúrműsort, amely a helyi kultúrház épületében folytatódott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.