2019. március 4., 18:07

Minden a maga helyén, avagy szorgalommal és némi fantáziával meg lehet élni a keleti végeken is

A nagykaposi Bálint Annamária három gyermek édesanyja. Természetesen feleség is, hivatását illetően pedig angol–magyar szakos tanár. Pillanatnyilag ugyan gyesen van az egyéves Benedekkel, de emellett a Luminosus nevű nonprofit szervezet igazgatója.

A nagykaposi Bálint Annamária
Galéria
+2 kép a galériában

A sorsa nem mondható tipikusnak, de azt példázza, hogy szorgalommal és némi fantáziával meg lehet élni a keleti végeken is. De kezdjük az elején, és adjuk át a szót Annamáriának.

Édesanyám ágán több pedagógus is volt a családunkban, míg apai ágon a rendszerváltás óta saját vállalkozás megalapításáról szólt a példa. Én mindig imádtam másoknak magyarázni, a tudásomat átadni, ezért kézenfekvőnek tűnt, milyen hivatást választok, ráadásul rajongtam a magyar és az angol nyelvért, illetve a matematikáért. Leginkább a nyelvészethez vonzódtam, talán éppen a matematikai logika okán. Angoltudásom megerősítése érdekében évekig magánórákra jártam, így tudtam elérni, hogy érettségikor már egy felsőfokú szlovák és egy középfokú angol nyelvvizsgával rendelkeztem. Bölcsészként végeztem angol és magyar szakon, és mindkét tárgyhoz pedagógiai végzettséget is szereztem. Mindkét tárgyból kellett szakdolgozatot írnunk. Magyar nyelvből a magyarbődi kétnyelvűség-kutatás volt a választott témám, míg angolból a magyar nyelv szórendiségi kérdéséről értekeztem. Egyetemünkön ugyanis (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) a Noam Chomsky-féle generatív nyelvészet állt a középpontban, amely szerint a tudás és az ismeret legnagyobbrészt öröklött, így a nyelvészet is annak tekinthető.

Több lábon álló szervezet

Tanulmányaim befejezését követően, miután sohasem kedveltem különösebben a nagyvárosokat, ráadásul a párom is Ung-vidéki, természetes volt, hogy visszatértem a szülőföldre. Így kerültem a királyhelmeci gimnáziumba, ahol két évig tanítottam. 2007 elején megszületett a nagylányunk, Boglárka, két évvel később pedig a fiunk, Balázs. Közben azon törtem a fejem, valamihez kezdeni kéne, ami az oktatással, a kultúrával, az angol nyelv révén a nemzetközi kapcsolatokkal is összefügg. Végül 2008-ban LUMINOSUS néven életre hívtam egy nonprofit szervezetet, amelynek tevékenysége meglehetősen szerteágazó. Foglalkozunk többek közt kulturális rendezvények szervezésével, oktatási programok, képzések rendezésével, pályázatokat írunk, illetve nyelvoktatást vállalunk. Hogy egy kissé árnyaltabban is bemutassam a tevékenységünket, kezdjük a nyelvoktatással. Minden szinten vállalunk csoportos nyelvoktatást. Elsősorban angol nyelvből, de ha van iránta igény, taníthatunk akár szlovákot, magyart és német nyelvet is, miután 2013-tól nemzetközi nyelvvizsgaközpont lettünk. Egyelőre a lehetőségeink túlmutatnak a kihasználtságunkon, elsősorban a középiskolásokra és az egyetemistákra számíthatunk. Általában az igénylők B2-es nyelvvizsgára jelentkeznek hozzánk, de volt már néhány C1-es vizsgát tevő diákunk is.

Hogy világot láthassanak a gyerekek

Pályázatok útján sok külföldi partnerrel kerültünk kapcsolatba, az Erasmus+ keretében egy hálózatot sikerült létrehoznunk Nyugat-Európával, a Kárpát-medencei országokkal és Lengyelországgal. A szakképzési mobilitás terén Szlovákia egész területéről diákokat tudunk szakmai gyakorlatra küldeni külföldre. Ez egy roppant népszerű, ugyanakkor sikeres és hasznos program, hiszen nemcsak a szakmájukban fejlődnek a gyerekek, hanem világot is látnak, kapcsolatokat építenek, és motiváltabbá válnak a nyelvtanulást illetően. Itt szeretném megjegyezni, hogy 2020-tól előreláthatólag a diákok még több támogatásban részesülhetnek ezen a téren. Nemcsak abban segítjük a hazaiakat, hogy kijussanak külföldre, de fogadó szervezetként is dolgozunk ugyanezen programban. Egy lengyel cukrászcsoport számára például Kassán mi találtunk fogadó munkahelyeket. A cégek kezdetben fenntartásokkal fogadták a fiatalokat, de amikor kiderült, hogy remekül dolgoznak és a viselkedésük is példás, nyári idénymunkára is visszahívták őket.

Az Erasmus+ keretében foglalkozunk ifjúsági csereprogrammal is. Ennek lényege: egy adott helyszínen, egy adott időben különböző országok fiataljai együtt dolgoznak egy meghatározott témakört vizsgálva. Nonformális tanulás útján a csoportvezetőktől és egymástól is tanulnak ilyenkor. Mivel ez csereprogram, előfordul, hogy fogadóként működünk, más esetben pedig küldő szervezetként. A program 13 és 30 év közöttieknek szól. Ilyenkor szinte minden esetben az angol a közvetítő nyelv. Tapasztalatom szerint vannak tizenévesek, akik nagyon ügyesen bánnak az idegen nyelvvel, de sok fiatalból hiányzik a motiváltság.

Vállalkozásfejlesztésre Szlovákia nem ad

Ami pedig a pályázatírást illeti, elsősorban önkormányzatoknak, kis- és középvállalkozóknak tudunk segítséget nyújtani. Megjegyzem, ezek az igénylők a rendszerváltozás óta megtanulták, hogy Szlovákiától reménytelen dolog vállalkozásfejlesztésre támogatást várni, a magyarországi pályázatok viszont rendkívül népszerűek.

Közéleti tevékenységünk terén igyekszünk értékes programokat bemutatni és létrehozni. Van saját ifjúsági klubunk, ennek tagjaival rendszeresen találkozunk. Írtunk már közösen pályázatot, karácsony előtt közös kézműves-foglalkozást tartottunk, részt vettünk közös mozizáson, most például kommunikációs tréninget készítünk számukra.

Hogy teljes legyen a kép, elárulom azt is, hogy 2012 és 2015 között a Hidaskürti Magán Szakközépiskola nagykaposi kihelyezett tagozatát vezettem. Nagyon szép három év volt, jó színvonalú oktatást tudtunk a gyerekek számára biztosítani, több tanítványunkra ma is büszkék vagyunk. Sajnos, ez a vidék az állami középiskolák mellett két magániskolát hosszú távon nem tudott eltartani. Mellesleg remekül érzem magam, mert a helyemen vagyok. Egyéves kisfiunk nyugodtabbá tette mindannyiunk életét. Ráadásul mi is, a nagyobb gyerekek is imádjuk, hogy egy újabb fővel gyarapodtunk. Legszívesebben megállítanám az időt! Persze az is boldoggá tesz, ha általunk minél több fiatal kijut külföldre, hogy a kint szerzett tudását végül itthon kamatoztathassa.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/9. számában.)

A nagykaposi Bálint Annamária
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék