2021. november 2., 12:04

Mi történt a keleti végeken októberben? A Kassai Figyelőből kiderül

A szokásos gazdag tartalommal megjelent a Kassai Figyelő novemberi száma. A címlapon a Thália Színház művészei láthatók a Bugrisok egyik jelenetében.

Kassai Figyelő -2021 november

Száz éve született Pilinszky János, a lap egy rövid életrajzzal és az Őszi vázlat című versével emlékezik a költőre.

Margonyán, a felújított kastélyban; kiállítással egybekötve hajtottak fejet az aradi vértanúk emléke előtt október 9-én.

Ugyanezen a napon négy felvidéki magyar – Falath Zsuzsanna, Dunajszky Géza, Csáky Pál és Mihályi Molnár László  – kapott Magyarságért díjat.

Mindkét jelentős eseményről beszámol a havilap.

Kassán is haladnak a korral és hangsúlyosabbá válik a környezettudatosság. Ennek jegyében eltávolítják az utak mentéről az illegális reklámhordozókat és fákat ültetnek a helyükre.

A Figyelőben olvashatunk még az M30-as Tornyosnémeti–Miskolc közti szakaszának átadásáról, aminek köszönhetően Kassát autópálya köti össze Pozsonnyal, igaz, Magyarországon keresztül.

Kiderül az is, hogy október 23-án gyertyagyújtással emlékeztek 1956-ra a Márai-szobornál.

Uniós mértéktelenség spanyol módra címmel a katalán-spanyol viszonyt elemzi Krivánszky Miklós.

A Múltidéző rovatban ezúttal a Barkóczy-palotával ismerkedhet meg az olvasó. Két könyvet és két kiállítást is górcső alá vesz a folyóirat. S nagy örömmel számol be a hosszú idő után ismét premierrel jelentkező Kassai Thália Színház Bugrisok című előadásáról.

Sok más mellett a nemrég elhunyt Szabados Gézáról, a kassai jazz élet egyik kimagasló személyiségéről is megemlékezik a Kassai Figyelő.

A novemberben megrendezendő 53. Kazinczy Napok és a Jászón sorra kerülő XXII. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál programját is megtalálják benne az olvasók.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.