Mészáros Júlia, a néphagyomány hiteles őrzője
Mészáros Júlia, avagy becenevén Jucika a Szikince-patak mentén fekvő Kisgyarmat néphagyományait gyűjtötte, jegyezte le és dolgozta fel 1890-től az 1940-es évekig. Jucikát otthonában faggattuk munkájáról, terveiről.
Mindent tud a helyi népviseletről, népszokásokról, nyelvjárásról, a régi életmódról. Olyan autentikusan, olyan precizitással végzi értékmentő tevékenységét, amivel még tájaink ismert hagyományőrzői közül is kiviláglik, mint a néhai bényi Csókás Feri bácsi, mondta róla Dániel Erzsébet kiváló felvidéki népművelő, aki csemadokosként és a Limes – Anavum Honismereti Társulás elnökeként is segítette és a mai napig segíti Júlia munkáját.
Egy betörés következményei
Részemről a komolyabb gyűjtőmunka úgy 25 éve kezdődött – meséli Jucika ma már mosolyogva –, amikor betörtek hozzánk. Kiabálásunkra a betörők elmenekültek, de a következő hetekben nem nagyon mertünk nyugovóra térni. Ezeken az átvirrasztott éjszakákon kezdtem papírra vetni 1907-es születésű nagyanyám, Kútiné Dávid Rozália és 1925-ben született édesanyám, Mészárosné Kúti Julianna visszaemlékezéseit a régi időkre. Később három 1927-ben született „gatyás” is segítette a minél sokoldalúbb és pontosabb adatgyűjtést: Mikony Ignác, Csákvári Béla és Szőcs Péter. Falunkban a férfiembert tréfásan gatyásnak, az asszonyt pentölyösnek hívták. Ignác bácsi sok mindent lejegyzett már akkoriban a hagyományokból, Béla bácsi pedig krónikása volt a falunak.
Dániel Erzsébet, a Csemadok járási szervezetének akkori vezetője is meglátogatta ezeket az idős embereket, többek között Mikony Ilonát és Szőcs Margitot, hogy lehetőleg minden feljegyzésre kerüljön a falu hagyományaiból. Margit néni a mai napig tud segíteni a feltárómunkában.
Kisfilmeken az ünnepek, szokások
A visszaemlékezéseket rendszereztem, és színdarabokat, jeleneteket írtam belőlük, ügyelve, hogy minden részlet a helyén legyen. Ezeket aztán rengeteg helyen előadtuk – folytatja a mesélést Mészáros Júlia –, a tollfosztást, vagy a nagypénteki kajabálást, ami csak Kisgyarmaton volt szokásban. A kisebb lányok még farsangkor kilesték, ki kivel bújt el puszilkodni, ölelkezni, őket aztán kidalolták a faluban. A „papocska” nagyon haragudott erre a szokásra. A régi idők karácsonyai is fel vannak dolgozva, ebből megtudhatják a hagyományok és őseik múltja iránt érdeklődők, hogy miért kellett zöld ágat bevinni a szobába, miért nem ihatott a gazdasszony pálinkát Ádám-Éva napján, miért nem kelhetett fel, miért nem szólalhatott meg; hogy a lányok miért lesték, melyik „didelle” jön fel először a víz tetejére, és még rengeteg érdekes, sőt meghökkentő dolgot.
Az 1994-es Kurtaszoknyás Falvak Találkozója után több népszokást videón is rögzítettünk. Emlékszem, ahogy mentek a lányok viharlámpával a hajnali misére, hullott a hó, fantasztikusak lettek a felvételek. A legénybíró-választás is jól sikerült, és a disznóvágás egész napos munkálatait és a hozzá kapcsoló népszokásokat is sikerült átmenteni az utókor számára. Feljátszottuk a Kállátót is. Az elnevezés eredete a menyasszony elvesztése, mert elvitték a vőlegény házába, így a menyasszonyos háznak kára keletkezett. Ezzel Tátrafüreden 1. díjat nyertünk. Egyébként a lakodalmas hagyományok hihetetlen gyorsasággal vesztek ki napjainkból, de úgy gondolom, sikerült a legtöbb mozzanatát rögzíteni. Például azt a réges-régi hagyományt is, amikor egy virágos tálban vitték körbe a vizet, amelyben kezet mosott a násznép, és a vőfély botra tűzött hímzett kendőjében törölték meg kezüket az utolsó vacsora emlékezetére.
Nyomtatásban megjelent kiadványok
Nemrég vehették kezükbe az érdeklődők a Kisgyarmati néphagyományok kiadványsorozat első füzetét, Kisgyarmati táncok címmel. Ebben mindenféle táncot összegyűjtöttem, amit valaha is táncolt a falu népe. Csak a lakodalmas táncokból van négyfajta, de a leányok és a férfiak táncaiból is sokféle létezik. Helyi jelleggel leginkább az üveges tánc bír, mert megtörtént eseményből gyökeredzik. Mikor Mikony Ignác, Csákvári Béla, Szőcs Péter még „új emberek” voltak, akkor szembesültek azzal, hogyan kell a vagyont megmenteni. Gyakran megtörtént, hogy a családfő italozása nincstelenséghez, eladósodáshoz vezetett. A feleség megpróbálta menteni a menthetőt. Mivel tisztességes asszony nem léphette át a kocsma ajtaját és a férjét se hozhatta szégyenbe cimborái előtt, cselhez folyamodott. Néhány talpraesett menyecskével táncolva mentek az ivóba, majd az asztalon lévő pintes borosüvegeket felkapták a férjük elől, és a fejükre tették: Hé, nízzítek csak gatyások, ebbű az üvegbű nem csak tőtögetnyi lehet, lehet evve táncónyi is! És az üveggel a fejükön kitáncoltak a helyiségből. A férfiak értetlenül meredtek egymásra, és itóka híján hazafelé vették az irányt.
Most van előkészületben a második füzetecske, a Kisgyarmati lakodalom, mint a helyi értéktár fontos témaköre. Nemcsak a lakodalom napjával foglalkozik, de bemutatja az előkészületi munkákat, elemzi az egyes feladatköröket, a lakodalmas segédeszközöket, valamint déd- és nagyszüleink vendégváró lagzis ételeinek leírását. Tél elejére tervezzük a megjelentetését.
Ha időm, erőm és a lehetőség engedi, minden néphagyományt megpróbálok feldolgozni egy-egy kiadványban. Ha ez valamiért nem sikerülne, ebből a kéziratból majd mások összeállíthatják – mondja Jucika, és egy vaskos irattartót mutat.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 18. számában.
