2021. november 13., 20:35

Mert adakozni jó

Molnár Kantner Éva a gyereknevelés mellett nem unatkozik, meseterápiás foglalkozást vezet, könyveket forgalmaz. A minap a közösségi oldalán alapított egy csoportot, amely jótékonysági könyvgyűjtéshez keresi az adakozókedvű embereket. Dunaszerdahelyen már el is kezdődött a gyűjtés.

Molnár Kantner Éva

Évát már régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy könyvgyűjtést szervezzen a gyerekeknek.

– Aki ismer, tudja, hogy az életem a könyvek körül forog, szeretek olvasni, és szeretném, ha a gyerekek is  megkedvelnék a könyveket. A gyes előtt a dunaszerdahelyi könyvtárban dolgoztam, és igyekeztem arra ösztönözni a könyvtárba betérő gyerekeket, hogy minél többet olvassanak. Számos könyvtárismertető foglalkozást is tartottam, és megtapasztaltam, hogy a lurkók mennyire érdeklődők. Voltak közöttük nehezebb sorsú családokból származó gyerkőcök is, akik nagy élvezettel forgatták a különféle könyveket, annál is inkább, hogy náluk otthon sajnálatos módon, a család anyagi helyzetéből adódóan, kevés könyv van – mesélte átéléssel Éva. Innen jött az ötlet, hogy karácsonyra könyveket gyűjt a rászoruló gyerekeknek. Minden gyermek megérdemli ugyanis, hogy szép és értékes könyveket lapozgathasson.

A gyűjtés menete

Az internet segítségével, illetve a közösségi oldalán alapított nyilvános csoporton keresztül igyekszik megszólítani az embereket. Aki szeretne könyvet ajándékozni, felkeresheti Évát üzenetben a közösségi oldalán és vele egyeztethet a részletekről.

– Közben természetesen iskolákat is megszólítottam, illetve pedagógusokat, akik tudnak olyan gyerekekről és családokról, akiknek igencsak jól jönne a segítségnek ez a fajtája. Ők ismerik a nebulókat, s azt is tudják, hol lennének a legjobb helyen a felajánlott könyvek – tette hozzá.

A gyűjtés lényege az, hogy minden gyermekhez elérjenek a könyvek. Olyan gyerekekhez is, akik másképpen nem jutnának hozzá semmilyen olvasnivalóhoz.

Éva leginkább gyermek- és ifjúsági könyveket vár. – Nagyon fontos szempont, hogy újak, vagy kifogástalan állapotú használt könyvek legyenek az ajándéknak szánt kötetek. Olyanok, amilyeneknek mi magunk is örülnénk. Bizonyára lesznek többgyermekes családok, nekik kiváltképp szeretnék segíteni – jelentette ki magabiztosan az ötletgazda. Éva ezeknek a családoknak is várja a jelentkezését, mert szerinte mindenki megérdemli a segítséget!

A november végéig tartó gyűjtéshez természetesen mindenki csatlakozhat, aki szívesen adakozna. A következő lépés a már beérkezett vagy az általa kiválasztott könyvek korosztály szerinti csoportosítása, majd csomagolása, hogy minél szebbek legyenek az ajándékcsomagok.

Tervei szerint december első hetében adja át a könyveket a kiszemelt családoknak.

– Bízom abban, hogy sok-sok gyerkőcöt boldoggá tudunk majd tenni közösen, s hogy a következőkben is számíthatok az emberek nagylelkűségére. Szívügyem az adakozás, több alkalommal ajándékoztam már könyveket, remélem, hogy idén is szerencsével járok. Már most több felajánlás érkezett, és bízom benne, hogy ez még csak a kezdet.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/45. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.