lapajánló
Patrióták, fizetett felforgatók és a szuverenista baloldali
Magyar7 - 28. száma
2021. február 7., 20:04

Megy a bölcső vándorútra

A felvidéki vándorbölcső mintájára indult útjára a gömöri vándorbölcső. Célja, hogy támogassa a magyar újszülötteket és családjukat, összekovácsolja a magyar közösséget. Gömörben az első bölcsőt a serkei Batta család kapta, akik a napokban vehették át az adományt. 

Fotó: Szvorák Emese

A felvidéki vándorbölcső kezdeményezés felkarolója a Gútán élő Halász Béla, ő ajánlott fel ennek a térségnek is egy bölcsőt. A kezdeményezést Gömörben Mudi Róbert berzétei református lelkipásztor vette szárnyai alá. 

Ha elmegy minden fiatal, ki marad itt?

Délelőtti mókázás közben toppanok be a Serkén élő Battáékhoz. Amíg Csongor, a legkisebb családtag az igazak álmát aludta, nővére, Lilla sorra birtokba vette a játékait. Miután a kirakóssal végzett, kezdődhetett a kanapéakrobatika, majd ízelítőt kaptam egy táncos-énekes produkcióból. A másfél éves Lilla remek ritmusérzékét édesanyjának, Luciának köszönheti, aki egykori néptáncosként a népdalok és a néptánc szeretetét igyekszik átadni kislányának.  

"Énekelni tanítom a kislányomat. Előfordul, hogy ő mondja: Énekeljük azt, hogy Bogyó, bogyó, szőlőbogyó! De más népdalokat is ismer, amiket születésétől fogva dúdoltam neki, és remélem, hogy majd a kisfiam is megtanulja őket" – mondja Lucia. 

A Batta családban erős a magyar identitástudat. A magyar–biológia szakon végzett Lucia iskolás korától járt szavalóversenyekre, népmesemondó versenyekre. Jelenleg a Via Nova Ifjúsági Csoport rimaváraljai szervezetében tevékenykedik, a családok közti kapcsolatok erősítésén fáradozik. Endrével 2016-ban házasodtak össze, és lokálpatriótaként nem is volt kérdés számukra, hogy Gömörben próbálnak meg érvényesülni. 

Fontosnak tartottuk, hogy a gyerekeink itt nőjenek fel. Sokan mennek el külföldre vagy nagyobb városokba, de ha minden fiatal elmegy, ki marad itt? Ki fogja az itteni hagyományokat, az itteni szokásokat tovább vinni? 

Lucia elmeséli, hogy a magyarságtudat akkor erősödött meg benne, amikor a nagyapja elmesélte neki, hogyan szlovákosították el a nevét. Borbás Istvánból Borbáš Štefan lett. Luciában akkor tudatosult, hogy még inkább fel kell vállalni a magyarságát. Miután férjhez ment, „ovátlanította” a vezetéknevét. Azóta hivatalosan is a Batta Borbás Lucia nevet használja. Akkor kezdett a csemetéinek is magyar keresztneveken gondolkodni. Olyat szeretett volna, amely jelentőséggel bír. Így az első gyermeke Csokonai után Lilla lett, a második pedig Csongor, ami vadászmadarat jelent. 

batta család
A Batta család
Fotó:  Archívum

Lucia jelenleg az anyasági szabadságát tölti, de a férje is kiveszi a részét a gyermeknevelésből. Endre bútorasztalos, a házukban több bútordarab dicséri a keze munkáját. Lucia a gyermeknevelés mellett sok időt szentel a legújabb hobbijának. Pirográf termékeket gyárt, különféle feliratokat, képeket éget fába. Mint mondja, a közösségi hálón figyelt fel a gömöri vándorbölcső kezdeményezésre, és a saját kézműves termékeivel szerette volna gazdagítani az adományozók sorát.

Gömöri magyar motívumok

Hasonlóan gondolkodott a gömörpéterfali Kopecsni Mikolt is, aki népi bútorfestőként néhány hónappal ezelőtt a bölcső megfestésében vállalt szerepet. 

"Magyar bölcsőre magyar minták kerüljenek! Mivel gömöri vándorbölcsőről van szó, ezért tudatosan gömöri motívumokat festettem. Tiszteletes úr küldött egy bibliai idézetet, amit jól látható helyre festettem, jómagam pedig az ősi magyar motívumrendszerrel, tudatosan összeállított csokrokkal díszítettem a bölcsőt. Benne van az élet és egyben az életfa két ága, az anyai és az apai ág, amely stilizált formában a felvidéki zászló címeréből indul ki. De vannak rajta madárkák, amelyek védelmi jelképpel bírnak, és sok egyéb" – avatott be a népi bútorfestő. 

fa
Fotó:  Szvorák Emese
Kisebbségben jövőt álmodni

Mint említettük, Gömörben Mudi Róbert református lelkipásztor vette szárnyai alá a kezdeményezést, aki szerette volna a vándorbölcsőt jóakaratú emberek adományaival feltölteni. Az ötlet sikeresnek bizonyult, ugyanis Miskolctól Gömörpéterfalán át Rozsnyóig rengeteg felajánlás érkezett. Az ajándékok között akadnak tárgyi dolgok, de eszmei értékkel bírók is. Például egy nyugdíjas jelezte, hogy szívesen lenne a pótnagymamája valamelyik gyermeknek. Nem fogja zavarni a családot, de szeretne értük imádkozni. 

Úgy gondolom, főleg ebben a koronavírustól beárnyékolt helyzetben csodálatos dolog, ha valaki imádkozik értünk. És itt ki kell térnem a vándorbölcső lelki vonalára is. Nem tagadjuk, hogy ez egy református kezdeményezés. A berzétei református egyházközség minden egyes bölcsőbe egy bibliát ajándékoz a családoknak. Tehát szeretnénk, hogyha az Isten gondoskodó szeretetét is megtapasztalnák

– avat be Mudi Róbert berzétei lelkész. 

"Azokat a felvidéki magyar családokat szeretnénk támogatni, akik a gyermeküknek magyar nevet adnak, akik vállalják az identitásukat. Őket szeretnénk mindenféleképpen bátorítani a gyermekvállalásra is, illetve arra a nemes feladatra, amire vállalkoznak. Határon túl, kisebbségben jövőt álmodni, szülni, gyermeket nevelni csodálatos dolog" – mondja a lelkész, aki biztos benne, hogy a Batta családnál jó helyen lesz az első gömöri vándorbölcső. 

Hetilapunk az átadóra is hivatalos volt. Miután a lelkész átadta az adományokat, megáldotta a családot. A bölcsőt a kis Csongor azonnal birtokba vette, és rögtön álomba is szenderült benne. A tervek szerint februárban újabb vándorbölcső kerül a következő családhoz, a berzétei református egyházközség pedig várja a további jelentkezőket. Egy-egy bölcső háromtól hat hónapig szolgálja a családot, aztán tovább vándorol. Battáék bíznak benne, hogy más családok is ilyen örömmel és elhivatottsággal veszik majd birtokba, ahogyan ők tették. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.