Megújult a kemping Tornalján
Több mint nyolc év után újra megnyílt a tornaljai kemping egy része, ahol öt új mobilház várja a vendégeket. Közben a Tengerszem strandfürdőben megkezdődött a régi úszómedence bontása, helyén pedig új, meleg vizes relaxációs medence épül.
A tornaljai Tengerszem környékén az elmúlt időszakban egymást érték a fejlesztések. A strandfürdő 2024-es újranyitása után idén augusztustól a közel egy évtizede bezárt kemping is újra fogad vendégeket. Területén öt mobilházat helyeztek el, amelyek összesen 25 férőhelyet biztosítanak. A szálláshelyek két hálószobával, konyhával, fürdőszobával, légkondicionálóval és wifivel rendelkeznek, két férőhely pedig akadálymentes.
– Nagyon sok munka volt vele, hiszen először a régi területet kellett rendbe tenni. Most viszont már teljesen más környezet fogadja a vendégeket – mondta Dienes Gabriel, a tornaljai Városi Szolgáltatások vezetője.
A beruházás összértéke 374 ezer euró, amelyből 293 ezer eurót a Turisztikai Alap támogatásából fedeztek, a fennmaradó részt a város biztosította. A fejlesztés jövőre tovább folytatódhat: a tervek szerint sátorhelyeket alakítanak ki, és a lakókocsival érkező vendégeket is fogadni szeretnék. Megfelelő érdeklődés esetén az önkormányzat a mobilházak egész éves működtetését is elképzelhetőnek tartja.
Közben a strand területén megkezdődött a korábbi 50 méteres úszómedence bontása. A helyén új, meleg vizes relaxációs medence épül, amelynek egyik része 13×16 méteres lesz. Gyermekmedence kialakítását is tervezik, a különleges élményt pedig vízsugarak és masszázsfúvókák szolgálják majd. A több mint 800 ezer eurós beruházást a város hitelből finanszírozza, az új medence pedig a tervek szerint a következő strandszezonban már használható lesz.
Az új relaxációs medencét és a nagy strandmedencét is a helyi Tengerszem vizével töltik fel. A természetes víz a fürdő egyik legfontosabb sajátossága: a medencékbe közvetlenül a forrásból kerül, kémiai kezelés nélkül.
Az eddigi eredmények alapján a 2026-os strandszezon sikeresnek mondható. A város pedig már a következő szezonokra készül: a kemping további bővítésével és az új meleg vizes medencével a Tengerszemet hosszabb távon is vonzó turisztikai és pihenőhellyé szeretnék fejleszteni.