Megtalálják a feladatok

Gondolom, nem gyakori jelenség, hogy egy színésznő zeneiskolában is tanít. Mi áll ennek a háttérében?

Győrben a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola diákja voltam, majd az eisenstadti zeneművészeti egyetem opera tanszakára jártam, végül a budapesti Théba Művészeti Akadémia növendékeként végeztem prózai és klasszikus ének szakon. 
A tanítás mindig nagyon vonzott, Ausztriába is úgy jártam, hogy közben egy napot a bősi zeneiskolában tanítottam. Jó érzés volt visszamenni tanárként oda, ahol valaha diák lehettem. Talán legtöbbet a szakközépiskolának köszönhetek, ahol a közismereti tárgyakat délelőtt, a zenei órákat délután 14 órától 22 óráig oktatták. Nagyon feszes tempót diktáltak, megtanultam egy rendszert, egy időbeosztást, amelyet ma is alkalmazok az életemben. Ezután az egyetemen hírtelen rengeteg szabadidőm lett, értelmes elfoglaltságot kellett hát találnom szabadidőm hasznos eltöltéséhez. Így került képbe a zeneoktatás.

Négy éve már a Thália Színház tagja vagy. Az sem túl gyakori, hogy Csallóközből valaki Kassára jön dolgozni.

Amikor végzős hallgató voltam, Kassán a Kassai polgárok c. darabba kerestek valakit, és meghívtak egy meghallgatásra. Megkaptam a szerepet, és itt ragadtam. Jól érzem magam, egyedül a családomtól való távolság nyomasztó. Igaz, már 14 évesen eljöttem hazulról. Az ötödik évadot töltöm Kassán, közben 2016-ban a Figaro házassága kapcsán bekerültem a Kassai Állami Színházba is vendégként. Azóta az Egy éj Velencében című operettben is játszom.

Milyen feladatok várnak, vártak idén az anyaszínházban? 

Első bemutatónk a Légy jó mindhalálig volt. Ebben nemcsak szerepelek, hanem tizenkét  9-11 éves fiút is felügyelek. Velük már nyár óta együttdolgozom, és nagyon a szívemhez nőttek. A zenés darabokban nemcsak őket, a  kollégákat is én szoktam korrepetálni. A következő bemutatónk a Csokifalók volt, ebben nem játszom, de a rendező asszisztense vagyok. Olyasmi ez, mint összekötő lenni a rendező és a színészek között. Agyban intenzív feladat. A harmadik premierben sincs szerepem, de a negyedikben, amelynek Életművésznők lesz a címe, igen. Ennek a darabnak nálunk lesz az ősbemutatója, és az lesz az érdekessége, hogy a rendezőtől a szereplőkig mindenki nő lesz.
Közben turnézunk is, a Montmartre-i ibolyával nemrég töltöttünk 12 napot a Csallóközben. A turnékban nagyon szeretem, hogy feltalálhatom magam. Szívesen körülnézek az adott vidéken, meglátogatom az érdekesebb látnivalókat.

Mit lehet tudni a királyhelmeci munkáról?

Szeptembertől hétfőnként Királyhelmecre járok tanítani. Két diákom van, Dubík Szonja Antoinette lénye és hangja szerelem lett első látásra. Neki már volt tapasztalata az éneklés terén. A másik tanítványom, Balogh Viktória korábban még nem tanult énekelni, de gyönyörűen fejlődik, vele is öröm együtt dolgozni. Hetente 70-70 percet foglalkozom a lányokkal, remélem hosszú távú munkáról van szó, mert igazán öröm számomra ez a feladat. Nálunk még gyerekcipőben jár a tehetséggondozás, ezért is szerencsés, hogy a lányokkal egymásra találtunk. A gyerekek engem már sok mindenre megtanítottak, s bár nem vagyok képzett pedagógus, ösztönösen végzem a munkám. Saját negatív tapasztalataimból kiindulva tudom, mi az, amit soha sem tennék meg pedagógusként.

Egyébként szeretem ezt a várost, itt teljesen más típusú emberek élnek, mint a Csallóközben. Jobbak az emberi kapcsolatok, kedvesebbek az emberek, szép a város fekvése, és meglepően sok a kulturális rendezvény. 

Melyik a kedvenc szereped?

Én minden eddigi szerepemet szerettem, függetlenül attól, hogy epizódszerep vagy főszerep volt. A szereptanulás nálam helyzetekhez kötve történik, otthon a puszta szöveget bemagolni képtelen lennék. Későn érő típus vagyok, de mindig eljön az a pillanat, amikor megérik bennem a figura. Túl komolyan szoktam venni a próbákat, a hatodik hét végére alaposan el is  fáradok. Minden előadás előtt izgulok, de ez csak a színpadra lépésig tart. Ha kilépek a színház ajtaján, levetem aktuális szerepem, visszavedlek Lillává. Érdekes: nem vagyok törtető típus, mégis megtalálnak a feladatok.