2018. szeptember 20., 17:41

Megnyitotta kapuit a 38. Csallóközi Vásár - VIDEÓVAL

Szeptember 20-án elkezdődött a Csallóköz legnagyobb kulturális és gasztronómiai fesztiválja és vására Dunaszerdahelyen. A Vásártéren felverték sátraikat az árusok, megnyitottak a büfék, mérik a jófajta borokat a Borok utcájában. A közeli parkolók már a déli órákra megteltek. Egyre több és több ember érkezik. Egyelőre nézelődnek, méregetik az árut, de vannak standok, amelyek előtt már az első nap első óráiban is sorok alakultak ki.

Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Szabados Kati

Az ünnepélyes megnyitóra délelőtt tizenegy órakor került sor. Fellépett a Liviana Mazsorett Tánccsoport, ünnepi beszédet Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere tartott. A polgármester kiemelte a Csallóközi Vásár fesztiváljellegét, amely keretén belül számos kulturális, gasztronómiai és gyermekprogram várja a látogatókat.

A megnyitón jelen voltak a dunaszerdahelyi városi és járási intézmények és egyházak vezetői és elöljárói, de megyei és országos szintű  neves politikai és társadalmi személyiségek is. Elfogadta  a meghívást többek között Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának országos elnöke, valamint az MKP megyei képviselői, és Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke is. A főispán röviden köszöntötte is az egybegyűlteket. Dunaszerdahely testvérvárosainak küldöttségei is eljöttek Zentáról, Jindřichův Hradecből, Zalaegerszegről és  Székelyudvarhelyről.

Olvasóinkat az alábbi videóban köszönti Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke és Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának országos elnöke:

Szeptember 23-ig meseelőadások, néptánc és népzene, operett, nóta, esti koncertek és éjszakai utcabálok teszik pergőssé és minden korosztály számára vonzóvá a vásárt. A Kézművesek utcájában helyi és magyarországi mesterek mutatják be alkotásaikat, a Borok utcájában neves és feltörekvő pincészetek borait, mellettük pedig a jellegzetes csallóközi finomságokat kóstolhatják meg az érdeklődők.

Az esti koncertek felhozatala is igazán tarka és színvonalas az idei vásáron. Csütörtökön 19:00-tól Szabó Balázs Bandáját hallhatjuk, 21:00-tól a Hooligans csap a húrok közé. Pénteken igazi ínyencségnek, a Cimbaliband és Danics Dóra koncertjének örülhet a nagyérdemű este héttől, majd utánuk, este kilenckor a Welhello koncertje következik. Szombaton megint más stílusok megszólaltatói állnak majd színpadra. Három koncert is lesz, este hattól Veronika Strapková énekel. 20:00-kor jön a Magna Cum Laude, majd este tízkor nem más, mint Charlie! Pénteken és szombaton a koncertek után utcabálon szórakozhat mindenki tovább: DJ Meszi és DJ Niki Belucci tekergeti majd a lemezeket. 

Szerkesztőségünk is képviselteti magát a vásáron. A Sportcsarnok bejáratával szemben felállított sátrunkban a Magyar7 hetilapunk legutóbbi számaival ajándékozzuk meg az érdeklődőket. Várunk mindenkit egy finom kávéra, egy jóleső beszélgetésre.

Fotó:  Szabados Kati

ma7 a csallóközi vásáron
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.