2021. szeptember 30., 12:10

Megnyílt az új autóbusz-pályaudvar Pozsonyban

Négyéves felújítási munkálatok után megnyílt Pozsonyban az autóbusz-pályaudvar. Az építési munkálatok a Malomligetben még 2017-ben kezdődtek, a fejlesztő a buszpályaudvaron kívül bevásárlóközpontot, piacot és többemeletes irodaházat, de különböző szolgáltatásokat, gasztrozónát és zöld tetőt is ígért a központ területén. Legelőször a Nivy Tower irodaház nőtt ki a földből, az épület 125 méter magas, így Szlovákia legmagasabb épülete lett.

buszpályaudvar
Fotó: TASR

A fejlesztő HB Reavis csütörtökön reggel adta át rendeltetésének az autóbusz-pályaudvart a Slovak Lines-nak, amely a következő 40 évben üzemelteti fogja azt. Megnyitották a nyilvánosság előtt a zöldtetős bevásárlóközpontot is a központ területén, továbbá a főváros első robotizált kerékpárparkoló tornyát.

Örülök, hogy négy évnyi építési munkálatok után sikerült befejeznünk a projektet. Bízok benne, hogy abból a helyből, ahonnan azelőtt menekültek az emberek, olyan hely válik, amelyet mindenki megkedvel”

– mondta a megnyitón René Popik, a HB Reavis vezérigazgatója. Mint mondta, a városnak és a megyének a legmagasabb európai standardnak megfelelő korszerű buszpályaudvart adnak át.

A Slovak Lines vezérigazgatója, Pavol Labant elmondta, az új buszpályaudvarról hajnali háromkor hajtott ki az első autóbusz a swechati reptérre.

Reggel óta gond nélkül érkeznek ide az elővárosi regionális közlekedés buszai is”

– fűzte hozzá. Reméli, hogy a malomligeti buszpályaudvar nemcsak korszerű lesz, hanem hozzájárul a tömegközlekedést választó utasok számának növeléséhez is.

Juraj Droba pozsonyi megyeelnök rámutatott, hogy a buszpályaudvar a főváros és Pozsony megye kapuja lesz.

Örülök, hogy kinézetében is egyedülálló, és amint azt megállapítottam, nem sok európai város rendelkezik ilyen korszerű és ilyen színvonalú buszpályaudvarral”

– jelentette ki a megyeelnök hozzáfűzve, reméli, hogy ennek köszönhetően is kulturáltabbá válik a buszos közlekedés, és az emberek gyakrabban használják majd a tömegközlekedést. A megye lakói ugyanis elsősorban az autóikat használják a közlekedésre. „Az emberek 75 százaléka közlekedik individuálisan, és csak 25 százalékuk használja a tömegközlekedési eszközöket” – pontosította a megye elnöke, aki örült annak, hogy a fővárosnak tovább már nem kell szégyenkeznie az autóbusz-pályaudvaráért.

zöld tető
Fotó:  SIU

Matúš Vallo főpolgármester örömét fejezte ki afelett, hogy a Pozsonyba érkezőket a 21. század fogadja a pályaudvaron. Örül annak is, hogy a fejlesztővel sikerült megegyezni a járdák, kerékpárutak, zöldterületek és a parkolóhelyek számának fenntartása terén is.

Örülök, hogy Pozsonyban a két pályaudvar közül legalább az egyik világszínvonalú lesz”

– mondta Vallo hozzáfűzve, igyekszik az állammal együttműködve a vasúti főpályaudvart is felújítani.

A malomligeti buszpályaudvar a megközelíthetőségének, sokoldalúságnak és a széles körű felhasználásnak köszönhetően Pozsony új központjává válhat. Utazás előtt akár be is vásárolhatunk itt az egyik legnagyobb bevásárlóközpontban, amely több mint száz létesítménnyel rendelkezik, de kényelmesen és kulturáltan meg is ebédelhetünk itt a változatos ételeket kínáló gasztrozónában, a piacon pedig mindig friss élelmiszereket vásárolhatunk, vagy egyszerűen csak megpihenhetünk a zöldtetőn a város központjában, ahol futópálya, edzőzónák, piknikhelyek és játszóterek állnak rendelkezésre.

Hasznosan eltölthető itt tehát akár a több órás várakozási idő is az autóbuszunk indulásáig. A buszpályaudvar teljes területén emellett ingyenes és gyors internetkapcsolatot biztosító wifi áll rendelkezésre. Továbbá 140 pihenőpad az utasok számára USB-feltöltés lehetőségével ellátva. A buszra várva az utasok használhatják az elegáns várótermet, ahol a nemzetközi és távosági járatok utasait ingyenes frissítők, víz és kávé várják, és praktikus, utazáshoz szükséges tárgyakat vagy ajándéktárgyakat is vásárolhatunk itt.

A buszpályaudvar a hét minden napján 24 órán át nyitva tart, nem kell tehát többé a zuhogó esőben várnunk a buszunk indulásáig.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.