2012. január 17., 10:58

Megépül az akkumulátorgyár Egyházkarcsán?

DUNASZERDAHELY. A Dunaszerdahelyi Járásbíróság megszüntette a Környezetvédelmi Felügyelőség elsőfokú döntését, amely szerint integrált építkezési engedélyt adott ki egy akkumulátorgyártó üzem létesítésére Egyházkarcsa kataszterében -- erről a TASR hírügynökséget Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere tájékoztatta. A polgármester azt mondta a Hírek-sk.nak, hogy még nem kaptak értesítést az új eljárás megindításáról.

„A döntés értelmében új engedélyezési eljárás indul, amelyben Dunaszerdahely Város is résztvehet“ – mondta Hájos. „Mi ezt szerettük volna elérni azóta, hogy tudomást szereztünk a linzi Banner Batterien vállalat szándékáról. Hiszen az üzem építése és későbbi működése -- közelsége miatt -- városunkat is érinti. Azt gondolom, hogy a gyár beindításával veszélybe kerülhet a csallóközi ivóvízkészlet“ – jelentette ki a polgármester a sajtóirodának.

Hájos portálunknak megerősítette, hogy az osztrák befektető már a ´90-es évektől próbálkozik az akkumulátorüzem csallóközi felépítésével, ám terve eddig kudarcba fulladt. „Én ezt a problémát örököltem az elődömtől. Ha a befektető a Dunaszerdahelyi Városi Hivatalban működő Közös Építési Hivatalban kezdte volna az engedélyeztetést, már régen megszülethetett volna a végső döntés. Ám ő a dióspatonyi építkezési hivatalhoz fordult, Dunaszerdahelyt pedig teljesen kihagyta az eljárásból. Ezért feltételezzük a hátsó szándékot, hogy esetleg nem játszik tiszta lapokkal, valamit takargat...“.

Dunaszerdahely polgármestere a Hírek.sk-nak azt is elmondta, hogy döntésüket kimondottan szakmai alapon hozzák meg, kihagyva abból a politikai motivációt. Részesei akarnak lenni az eljárásnak, meg akarják ismerni a szakdokumentumokat, és figyelmeztetni szeretnének a felmerülő esetleges hiányosságokra. Egyelőre még nem kaptak hivatalos értesítést az új jóváhagyási eljárás kezdetének időpontjáról.

Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere a TASR-nek elmondta, egyetért azzal, hogy figyelembe kell venni a szakemberek véleményét: „Az osztrák cég befektetése csak abban az esetben valósulhat meg, ha az a környezetet nem fogja veszélyeztetni. A befektetőnek teljesíteni kell az üzemeltetéssel kapcsolatos összes kritériumot, ám helyet kell adni a regionális fejlesztésnek, ami a lakosaink részéről is igényként mutatkozik“.

Megosztás