Megemlékezés Erdélyi Jánosról születésének 207. évfordulóján

2021. április 1., 14:17
ma7

Ma, április 1-jén ünnepeljük Erdélyi János költő, kritikus, esztéta, népköltészeti gyűjtő születésének napját. A 19. század magyarságának sokoldalú, nagy tekintélyű, művelt személyisége 1814-ben született az egykori Kis-Kaposon.

Fotó: Vályi Edit

A nagykaposi Magyar Közösségi Ház munkatársai csendes főhajtással és az intézmény falán található Erdélyi emléktábla megkoszorúzásával emlékeztek meg Erdélyi János születésének 207. évfordulójáról.

Erdélyi János életét, emberi magatartását példaként lehetne állítani a mai nemzedék elé. Erdélyi az egyik legjelentősebb alakja a magyar tudományos és kulturális életnek. Már 25 éves korára a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává vált, a szabadságharc idején Kossuth Lajos a Nemzeti Színház igazgatását bízta rá, a szabadságharc leverése után pedig Sárospatakon filozófia és irodalomtanár, valamint a kollégium könyvtárosa volt.

Fontos, hogy munkáját, időtálló igazságait egyre többen megismerjék. Ezt a célt szolgálja a nagykaposi Magyar Közösségi Ház falán található Erdélyi János emléktáblára 2020-ban rákerült Lapidaris Kő is, mely lehetővé teszi Erdélyi János életének, munkásságának, helyi hagyatékának online bemutatását az NFC technológia segítségével.

Erdélyi Jánosról a városban egyébként 1894-ben emlékeztek meg első ízben, a születésének 80. évfordulóján, 1964 óta pedig minden évben tartanak Erdélyivel kapcsolatos megemlékezéseket.

Az Erdélyi János Emléknapok a Csemadok országos rendezvényei közé tartozik, a szervezők bíznak benne, hogy talán ősszel, a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások már lehetővé tesznek egy nyilvános,, méltóságteljes megemlékezést.

Vályi Edit

Kövesse facebook oldalunkat is!