Megalakult a Gömör–Nógrádi Vállalkozók Klubja
A rimaszombati Tompa Központ és a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége együttműködésével február 26-án megalakult a Gömör – Nógrádi Vállalkozók Klubja (GNVK).

Az alakulás révén rövid ismertetők hangzottak el Cziprusz Zoltán, Halász Attila, Iván Tamás, Mag Fodor Enikő és Szabó Zoltán tolmácsolásában. Felhívták a figyelmet az üzleti terv készítésének fontosságára és a pályázati lehetőségek kiaknázására, melyben segítséget tud nyújtani a szervezet. Fontos a vállalkozók közötti kommunikáció, hogy ne egymástól elszigetelten működjenek, ezért javasolta a SZMF Vállalkozók Szövetségének elnöke a rendszeres vállalkozótalálkozók bevezetését.
„A komáromi járásban a reggeli kávé melletti beszélgetések alkalmával rengeteg újabb információkkal gazdagodnak a résztvevők, egymás tapasztalataiból tanulnak és építik közösségüket” – tette hozzá Iván Tamás.
Az első rimaszombati megbeszélés alkalmával mindenki egy kérdőívet töltött ki, melyben a vállalkozás fejlődése szempontjából hasznos témaköröket tüntethettek fel. Ezek a további konferenciák témáiként szolgálnak majd.
A GNVK nem csak a már működő vállalkozók fejlődését, mentorálását, bővítését, marketing építését kívánja támogatni, hanem a kezdő vállalkozókat is segítené az első lépések megtételében. A klub a már feljebb említett szakmai alapon működik, és van egy nemzetpolitikai célja, mégpedig, hogy összekapcsolja a magyar vállalkozókat.
– nyilatkozta Cziprusz Zoltán.
2018-ban megrendezésre került az „Év magyar vállalkozója” verseny, melybe 50 vállalkozó nevezett be, többek között Halász Attila is, aki a 4. helyezést érte el. Ezáltal mentor programban vehetett részt. Két mentort kapott, az egyik Hernyák László személyében, aki etyeki borász és vendéglátós, továbbá Simon Vilmos, aki egyetemi professzor és Rúzsa Magdi művésznő férje.
– fejtette ki Halász Attila.
Az első találkozó alkalmával egy szűkebb társaság kezdeményezte az összejövetelt, viszont a nagy érdeklődésre való tekintettel szerveződik egy körút a négy járáson belül, hogy minél több érintetthez eljussanak az információk és akár csatlakozhassanak is a klubhoz. Az ajtó minden kedves érdeklődő és fejlődni vágyó előtt nyitva áll.
Bővebb információkat a gmo.gics2014@gmail.com e-mail címen vagy a Tompa Központban Rimaszombatban, a Fő tér 1 cím alatt a 105-ös irodában, az Allianz épületében kaphatnak.
Forrás: -GNVK-
