2020. december 15., 18:18

Megalakult a felvidéki hímzőkör

A felvidéki barkó kézműves hagyományok gyűjtése, a feldolgozott, újragondolt ruhák, portékák bemutatása, illetve a pedagógusok képzése mellett, a Barkó Kézműves Egyesület ebben az évben tovább bővítette az együttműködést a Felvidéken.

Fotó: Motolla Kézműves Baráti kör

Hímzőtanfolyamot tartottak, melynek elsőként Gömörpéterfala adott otthont. A tanfolyam vezetői Farkas Éva és Pálmai Ilka voltak, akik a barkó hímzés jellegzetességeiről meséltek az érdeklődőknek. A fő céljuk azonban az volt, hogy a résztvevőkből olyan csoport alakuljon, akik felvállalják a már felgyűjtött felvidéki barkó hímzések feldolgozását, újragondolását, a mindennapi életben használható termékek készítését.

A felvidéki hímzőkör beindításában Farkas Éva nagyszerű partnerre talált Benko Tünde személyében, aki nemcsak járatos a kézművesség területén, de igazi húzó ember. Éva elmondása szerint, Tünde közösségben betöltött több éves munkája, tapasztalata nélkül nem lehetne sikeres a felvidéki hímző asszonyok tevékenysége.

Így a Barkó Kézműves Egyesület tagjai, valamint Benko Tünde és a Motolla Kézműves Baráti kör együttműködésével elindult a munka. Ennek eredményeként szebbnél szebb kézműves alkotások kerülnek ki a formálódó felvidéki hímzőkör kezei közül.

hímzőkör
Fotó:  Motolla Kézműves Baráti kör

„A Motollások közül csatlakozott Anderko Andrea, Gyetvai Zsuzsa, Németh Bozó Andrea, illetve olyan barátaink, akik nem állandó tagjai a Motollának, de ha idejük engedi, szívesen kézműveskednek és szeretnek hímezni is. Ők Tőre Éva és Krajcsa Ildikó. Nagy örömünkre a fiatalabb korosztály is bekapcsolódott: kedves barátaink középiskolás lánya, a mi két lányunk és egy felsőtagozatos diákom, Gáspár Angéla, Kapsa Júlia, Kovács-Benko Fruzsina Borbála és Váradi Katrin személyében. Végül, de nem utolsó sorban megszólítottam egy nagyon tapasztalt, gyönyörűen hímző kedves ismerősömet, a Nógrádi Termék védjegy tulajdonosát, Agócs Annát, aki szintén vállalta a Farkas Éva által küldött minták hímzését. Így ősz közepén elindult a munka”- részletezte Benko Tünde.

Németh Bozó Andrea hozzátette: a hímző kör megalakulása jó alkalom arra, hogy bár egymástól fizikailag külön-külön, mégis egy szekeret tolva és tartva a kapcsolatot képezni tudják magukat a környékünkön egykor elterjedt minták hímzésében.

Gyetvai Zsuzsának is nagyon megtetszett a Barkó Kézműves Egyesület értékmegőrző tevékenysége, szakmai gyakorlata, melybe ő is szívesen bekapcsolódott.

„A hímzőkör lényege a régi, már-már elfelejtett mesterségek, technikák visszatanítása, újszerű alkalmazása. Szívesen bekapcsolódtunk törekvéseik folytatásába, a hímzés hagyományának népszerűsítésébe a helyi közösségünk bevonásával. A népi hímzésen belül a keresztszemes mintákkal foglalkozunk, de nem a hagyományos háziszőttesekre hímzünk, hanem takácsvászonra“- avatott be.

hímzőkör
Fotó:  Motolla Kézműves Baráti kör

„A hagyományos keresztszemes hímzés szerte Palócföldön, a Kárpát-medencében, de Európa más országaiban is megjelent, más helyi jellegzetességet vagy mintarepertoárt mutatva, sokszor azonban ugyanazok, vagy nagyon hasonló motívumok megjelenésével egymástól távol eső vidékeken is (főként, ami a geometrikus mintákat illeti). Ezen a vidéken inkább a virágmintákat hímezték a közelmúltban. A stilizáltabb, geometrikus minták értelemszerűen az archaikusabbak, míg a realisztikus törekvések már újszerűbb, polgáribb jelleget mutatnak. Mi az ezen a vidéken felbukkanó mintákhoz tartjuk magunkat”- vette át a szót Németh Bozó Andrea.

Krajcsa Ildikó számára a keresztszemes hímzéstechnika még újdonság, ezért örült a felkérésnek, hogy ebben is kipróbálja magát. Bízik abban, hogy hamarosan együtt is hímezhetnek, tanulhatnak egymástól, és még több tájegység mintáját sajátíthatják el. A jelenlegi járványhelyzetben ugyanis a személyes találkozásokat nélkülözniük kell, így főleg online tartják a kapcsolatot.

„A kézművesség olyan műfaj, ahol inkább a személyes találkozások kapcsán tudunk tanulni egymástól. Ezt most nélkülöznünk kellett, így legtöbbször az internet segítségével tudtam tartani a csapattal a kapcsolatot. Néhány esetben azonban elengedhetetlen volt a személyes találkozás is. Most már lassan elkészülnek a munkák, érkeznek a fotók a kész alkotásokról, amikkel motiváljuk egymást. Mindenki erejéhez és idejéhez mérten választott feladatot. Volt, aki csak egy kis zsákocskát vállalt, volt olyan, aki bagett tartót, volt, aki párnát hímzett. Olyan is akadt, aki mindhárom feladatot vállalta. Meg olyan is, aki kicsivel kezdte, de olyan lendületbe jött, hogy további feladatokat kért”- magyarázta Tünde.

A további terveik szerint szeretnék a környékünkön még fellelhető textíliák hímzéseit előtérbe helyezni és egy gyűjteményt készíteni vidékünk csodálatos mintakincséből, amit aztán népszerűsíteni tudnak olyan használati tárgyakon, amelyek nem tömegcikkek, hanem egyedi darabok.

hímzőkör
Fotó:  Motolla Kézműves Baráti kör

„Szeretnénk megőrizni és tovább gyarapítani elődeink örökségét egyrészt a háziszőttesek és a mintakincs felgyűjtésével és terjesztésével, másrészt a hímzés fajtáinak és technikáinak  megismertetésével, megtanításával és újragondolásával. Az elmaradt közösségi rendezvények hiányában a Motolla Facebook oldalán szeretnénk megosztani a mintákat, az elkészült tárgyakat és inspirálni, hímzésre buzdítani a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt, akik akár még most karácsonyra is elkészíthetik egyedi hímzett ajándékaikat szeretteiknek“- mondta Gyetvai Zsuzsa. 

Benko Tünde zárszóként reményét fejezte ki, hogy ha a mai korhoz igazított tárgyakon jelenik meg a hagyományos hímzés, akkor tovább fennmaradhat.

„Nem utolsó sorban szeretnénk a fiatalok körében népszerűsíteni a hímzést, mellyel nem csak a kézügyességet, türelmet, kitartást, szépérzéket fejleszthetjük, hanem a lakóhely iránti tiszteletet és szeretetet is erősíthetjük”- zárta Tünde.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.