Még ma és holnap lehet csatlakozni a Tesco karácsonyi adománygyűjtéséhez
November 21. és 23. között, 120 Tescóban lehet hozzájárulni a jótékony kezdeményezéshez. Idén erre már online is lehetőség nyílt.
Füleken a Szlovák Katolikus Karitász tagjai önkéntesekkel együttműködve gyűjtik az adományokat. Mintegy 20 helybeli és környékbeli önkéntes csatlakozott a jótékonysági akcióhoz.
Zupko Mária önkéntes, a ma7-nek elmondta: már az első napon mintegy 260 kg tartós élelmiszer gyűlt össze 265 euró értékben, ma viszont ennél is többre számítanak.
„Kezdettől fogva csatlakozunk az adománygyűjtéshez. Minden évben más a célcsoport. Feltérképezzük az iskolákban és az óvodákban a mélyszegénységben élő, rászoruló gyerekeket, és az idén is 45-55 között van azon családok száma, akiknek tudunk segíteni”- nyilatkozta, hozzátéve: a nagyon kevés nyugdíjból élőknek szintén juttatnak tartós élelmiszert.
{P2}
„Amit nagyon szívesen fogadnak, az a száraz tészta, a rizs, a liszt, a cukor, az olaj és a tartós tej. Viszont tavaly óta tudjuk, hogy a különféle vajkészítményeknek, amelyeknek hosszabb a lejárati ideje, szintén nagyon örülnek.”
A gyűjtés idei újdonsága, hogy online is vásárolhatnak és adományozhatnak az emberek. Csupán annyi a dolguk, hogy választanak az elkészített segélycsomagok közül, és a Tesco biztosítja azok biztonságos eljutását a rászorulókhoz. A csomagok ára 5 és 12 euró között mozog. Ezek a következők:
- alapcsomag- 5 euró
- nagy csomag- 12 euró
- háztartási csomag- 7 euró
- egyedülálló szülők csomagja- 12 euró
- időskorúak csomagja- 12 euró
- rászoruló családok csomagja- 12 euró
Tavaly a segítőkész embereknek köszönhetően rekordmennyiségű, 147 tonna tartós élelmiszer és tisztálkodási szer gyűlt össze, mintegy 210 ezer euró értékben, amely Szlovákia-szerte szebbé varázsolta a hátrányos helyzetű családok szentestéjét.
{P3}
A gyűjtést a Tesco a Szlovák Élelmiszerbankkal, a Szlovák Katolikus Karitásszal és további szervezetekkel együttműködve szervezi. Az adományozásra a megadott napokon, 10.00 és 20.00 óra között van lehetőség. A karitatív egyesületek tagjai és az elárusítók szívesen segítenek a megfelelő áru kiválasztásában.
„Az összegyűlt adományok raktárba kerülnek, majd az önkéntesek névre szólóan, a családtagok számától és a szükségtől függően készítik össze a csomagokat, hogy minél több családnak jusson belőle”- mondta Zupko Mária.
A füleki önkéntesek, a Szlovák Katolikus Karitász tagjaival közösen, december 10-től kezdődően juttatják el az adományokat a rászorulókhoz.
{P4}