Meg akartam tudni, mi van a 42 kilométeren túl
Az örömfutástól jutott a maratonig, majd az ultrahosszú távokig. A 48 éves szalkai Gálik Ervin legutóbbi versenyén a Korinthosz 160 kilométeres ultra futóversenyen 77 induló közül másodikként ért célba. Eredményével indulási jogot szerzett a leghíresebb görögországi futóversenyen, a Spartathlonon.
Nemrég érkezett haza a munkából, ahol egy építkezési cégnél csoportvezető. Otthonában beszélgetünk futásról, kitartásról, akaratról és a lélek győzelméről a test felett.
Már iskoláskorom óta szerettem futni, később fociztam. Elmondhatom, hogy a sport mindig része volt az életemnek. Aztán jött a család, hajtani kellett a munkában, és a futást már csak kóstolgattam. Egy-két hónapig futottam, majd abbahagytam és újrakezdtem.
Öt évvel ezelőtt egy véletlen fordított ismét a futás felé
Megbeszéltük a barátommal, hogy elmegyünk Esztergomba edzeni. Már ott toporogtam a lépcsőházban, amikor jött a hívás, hogy dugóban rostokol Pest környékén. Mi mást tehettem volna, kimentem a pincesorra, és kocogtam három kilométert. Két nap után úgy éreztem, hogy jólesett, újra futnom kell. Az első fél év arról szólt, hogy ledolgozzam a súlyfeleslegem. Nem futottam hosszú távokat, hiszen a futáshoz az ízületeimnek is hozzá kellett szokniuk. Örömfutás volt ez még akkoriban a Börzsöny csodaszép erdeiben, és nem volt benne semmi tervszerűség. Mikor aztán azt vettem észre, elég könnyen lefutok 24 kilométert, akkor csillant fel a maraton reménye. Első nagy versenyem a Nyergesi Terepmaraton 40 kilométeres távja volt. Tapasztalatlanul mentem oda, nem tudtam, hogyan osszam be az erőmet, pontosan mit egyek, hogy bírjam az iramot, és ki se száradjak, de rengeteget tanultam. Rá egy évre már több mint egy órát lefaragtam az akkori időmből.
A feladás nálam nincs benne a pakliban
Vannak futók, akik eleve úgy indulnak neki a versenynek, hogy ha nem bírják, feladják. Én viszont mindig úgy álltam a rajthoz, hogy teljesíteni fogom a távot. 2015 őszén azonban, amikor tagja lettem az Esztergomi Futóműveknek, teljesen más irányt vett a futásom. Már nem csak teljesíteni akartam a távot, de versenyezni is. Nagy szerencsém volt, hogy akkortájt az esztergomi bicikliúton összefutottam Maráz Zsuzsával, a háromszoros Ultrabalaton-győztessel. Beszélgettünk, kérdezte, mik a terveim. Tudni kell, ha valaki lefutja a maratont, két úton fejlődhet tovább: próbál lefaragni az idejéből, vagy meg akarja ismerni, mi van a 42 kilométeren túl. Mondtam neki, én az utóbbit szeretném.
Először párban, majd egyéni futóként
Pár hónap elteltével esztergomi futó kollégám írt, hogy szeretné velem lefutni az Ultrabalaton 218 kilométerét. Büszkeséggel töltött el, hogy megbízik bennem. Párban beneveztünk. A verseny napjáig még volt bő fél év, megkértük Marázt, segítsen bennünket a felkészülésben. Örömmel vállalta, mert, mint mondta, látja bennünk a szorgalmat és az akaratot.
Zsuzsa később biztatott, úgy vélte, egyénileg is lefuthatnám ezt a versenyt. Le is futottam ez év májusában a 221 km hosszú távot úgy, hogy azelőtt több mint 130 kilométert nem futottam egyhuzamban. Az Ultrabalaton kvalifikációs verseny volt a Spartathlon athéni versenyére, aki 24 óra 47 perc alatt lefutotta a távot, automatikusan részvételi jogot szerzett. Én ettől az eredménytől hét perccel maradtam el. Ezen kicsit se keseregtem, mert tudtam, ha felkészülök, sikerülni fog. És sikerült is! Idén augusztusban a Szekszárd–Baja–Szekszárd 160 kilométeres Korinthosz-futóversenyen sikerült teljesítenem a szintidőt, és mivel ez is kvalifikációs verseny volt a Spartathlonra, ezért jogot szereztem a részvételre.
Tervek és célok
Mostanában már edzésterv szerint élek, amit hetente Maráz Zsuzsa küld el nekem. Ez tartalmazza, melyik nap hány kilométert, milyen tempóval fussak. Csak a hétfő pihenőnap. Forróság, hideg, leszakad az ég, menni kell. Célom van, és el szeretném érni.
A hosszú távú futás sikere azonban nem csak a futón múlik. Kell hozzá jó felkészítő, jó kerékpáros kísérő, a testem jelzéseinek ismerete, logisztika. És nem utolsósorban hit és alázat, mert ezek nélkül nem megy. Ha futás közben ismerősbe botlok, az is erőt ad, ha pedig eljön biztatni a család, szárnyakat kapok. Az augusztusi verseny után a lányomtól jött az üzenet: Örülök, hogy a te lányod lehetek. És megjelentek szememben az öröm könnyei.
A cél tehát az ókori hírvivő, Pheidippidész nyomdokaiba lépni, aki Athénból Spártába tette meg a 246 kilométeres utat másfél nap alatt.
Hajrá, Gálik Ervin!
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 17. számában.
