2019. május 25., 18:12

Mátyusföldön játszódik az Iskola Nagy Könyve

Nyolcadik évfolyamába lépett az egyedinek számító Iskola Nagy Könyve program, amelyet a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola pedagógusai és diákjai május 24-én, pénteken mutattak be a mátyusföldi iskolás és tanár közönségnek. A már hagyományos, irodalmi bemutatókkal, színpadi jelenetekkel tarkított projektet az idén Móricz Zsigmond regény-és novellaírásának szentelték.

ink15.jpg
Galéria
+13 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

A projekt ötlete 2011-ben Morovics Ibolyának, az iskola magyar-szlovák szakos pedagógusának fejéből pattant ki, így hasonló tevékenységet végző kollégáival karöltve kidolgoztak egy olyan különleges oktató-nevelő módszert a felső tagozatos diákok számára, amelynek máig nincs párja a Felvidéken. A tanulókat arra ösztönzik, hogy a választott műveket elemezzék, továbbgondolják, megértsék azok számukra fontos üzenetét.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A művekkel való munka során az osztályok megtanulnak együtt dolgozni, minden tanuló olyan jellegű feladatot kap, illetve választ magának, amely képességeinek, érdeklődésének megfelel.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A lényeg az volt, hogy az egyes osztályok az év folyamán kiválasztották kedvenc művüket, majd ezzel kapcsolatban különböző kreatív feladatokat oldottak meg, melyeket a tanév végéhez közeledve egy vetélkedő keretén belül mutattak be népes számú zsűri és diáktársaik előtt. Végül eldőlt, melyik osztály kedvence nyerte el Iskolánk Nagy Könyve, verse, novellája, vagy balladája címet. Örömmel tölt el bennünket, hogy minden évben értékes irodalmi műveket dolgoztak fel a diákjaink – beszélt a kezdetekről Ibolya tanító néni.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A diákok idén a Móricz emlékévhez igazodva dolgozták ki nívós munkáikat.

Az ifjú felső tagozatosok, az ötödikesek Móricz Zsigmond keserkésen szomorú novelláját, a Fillentőt gondolták újra. A hatodikosokat a Hét krajcár című novellát dolgozták fel. A felsőszeli alapiskola két hetedik osztálya két más művet választott feldolgozásra, így született meg az Árvácska, valamint a Légy jó mindhalálig művek naprakésszé tétele. A nyolcadik osztály a Rokonok című kontemporális regényt mutatta be.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A legnehezebb dolguk talán a kilencedik osztályosoknak volt, hiszen ők a különböző versenyek, országos tesztelésre való készülés és a felvételikre való véghajrá mellett tudtak csak készülni a Pillangó című regény bemutatójára. A korhű jelmezek, az élőben felcsendülő népdalok és a fiatalok kiváló teljesítménye alapján elmondható, hogy a kis falusi színpad a világot megváltó deszkákká változott át.

Hétfőn, május 27-én az Iskola Nagy Könyve előadásait a nagyközönség is megtekintheti a felsőszeli kultúrházban 17:30 órai kezdettel. 

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Az Iskola Nagy Könyve projektről és módszertani napról a Magyar7 lap következő számában olvashatnak részletesen.

ink15.jpg
Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék