Tragikus hiba: rossz vért kapott és elhunyt egy férfi Kassán, a rendőrség nyomozást indított az ügyben

ma7 | TASR, Fábián Gergő 2019. május 21., 13:02

Nem megfelelő vérátömlesztés miatt vesztette életét egy férfi, akit a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban kezeltek. A kórház szóvivője megerősítette, a személyzet hibázott. A rendőrség veszélyeztetés ügyében indított nyomozást.

Illusztrációs felvétel Fotó: TASR

Sajtóértesülések szerint az 51 éves férfit még márciusban műtötték meg a kórház sebészetén. A beteg nem megfelelő vércsoportú vért kapott. Egy hónappal később életét vesztette.

Ivana Stašková, a kórház szóvivője megerősítette, hogy a személyzet hibázott.

Mély sajnálatunkat fejezzük ki az eset miatt, s ezúton is elnézést kérünk. Azonnal adekvát intézkedéseket foganatosítottunk – megszüntettük három alkalmazott munkaviszonyát, a vérátömlesztést végző orvosok és nővérek átképzésen vettek részt a vérminták levételének és jelölésének gyakorlata kapcsán,

valamint kötelezővé tettük az ún. bedside tesztek archiválását” – áll a Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP) állásfoglalásában.

Az üggyel az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) is foglalkozik. Radoslava Muchová szóvivő elmondta, március 26-án a Kassai Járási Rendőrkapitányság érdeklődött a hivatalnál, vizsgálati eredményeket kérve annak kapcsán, hogy az egyetemi kórházban egy beteg állítólag nem megfelelő vércsoportú vért kapott.

Mivel a hivatalhoz ez ügyben nem érkezett semmilyen beadvány, a pácienshez fordult információkért, illetve azért, nyújtson be beadványt, amely alapján megkezdheti a vizsgálatot – magyarázta a szóvivő hozzátéve, időközben a beteg elhunyt, így hozzátartozói kérhették volna az eset kivizsgálását, de az ÚDZS eddig nem kapott ilyen jellegű beadványt.

Az ügy súlyosságát tekintve a hivatal vezetője saját kezdeményezésre elrendelte az ügy kivizsgálását, amely során a páciensnek nyújtott egészségügyi ellátás teljes folyamatát ellenőrzik”

– közölte Muchová hozzátéve, a vizsgálat eredményeiről csak annak lezárását követően adhatnak tájékoztatást.

A Louis Pasteur Egyetemi Kórházban az ország második legnagyobb kórháza, nemcsak a Kassai kerültet lakóinak biztosít egészségügyi ellátást, hanem bizonyos szakterületeken az egész kelet-szlovákiai régió számára. Az intézmény 1356 ággyal rendelkezik, az alkalmazottak számra pedig meghaladja a 3600 főt.

0 HOZZÁSZÓLÁS