2021. március 15., 17:17

Már második éve nem hajthattunk közösen fejet

Mert március 15-e máig megdobogtatja a magyar szíveket. Körkép az Érsekújvári járásból.

Bény: A legszűkebb körben koszorúzott Koczka Gyula az MKP és a Csemadok helyi elnöke. 

március 15
Koczka Gyula
Fotó:  facebook

Czuczor Gergely Alapiskola Érsekújvár: A március 15-ei czuczoros ünnepi műsort hagyományosan a nyolcadikosok készítik. Az idén Benyovszky Ágnes tanító nénivel úgy döntöttek, otthoni körülmények között, rendhagyó módon, de megemlékeznek nemzeti ünnepünkről. A reggelitől az ebéden át a desszertig magyarosra hangolták a menüt. Kreatív fogások születtek.

március 15.
Fotó:  facebook

Nána: Dániel Erzsébet közösségi oldalon közzétett bejegyzésre reagálva gyűltek össze páran a nánai emlékoszlopnál leróni kegyeletüket. Többen is érezték, az ünnep hívő szavát, mert már égtek ott mécsesek. A gyermekek két verssel készültek, majd a jelenlévők elhelyezték koszorúikat és mécseseiket a talapzatnál. „Március idusát megünnepelni belső szükséglete ez már a nánaniak többségének” – emelte ki Dániel Erzsébet.

március 15.
A nánai emlékoszlopnál
Fotó:  facebook

A párkányi Maxi Taxi: A tulajdonos eredeti ötlettel állt elő: Ha ma a kokárdát kiteszed, az út árának felét fizeted!

kokárda

A Csemadok Párkányi Alapszervezete is koszorúzott a sétáló utcán álló kopjafánál.

március 15.
Fotó:  Bokor Réka

Szőgyén: Farkas Zsolt esperesplébános együtt koszorúzott a cserkészekkel. Leboc Szabolcs. a IX. Vörösipkás Zászlóalj hagyományőrzője, még az egyenruhát is magára öltötte. A későbbiek folyamán Méri Szabolcs polgármester és az iskola tanítói is lerótták kegyeletület Görgei Artúr mellszobránál.

március 15.
Szőgyénben Görgei Artúr mellszobránál
Fotó:  facebook

Kamocsa: A község nevében Lukács Imre polgármester, az MKP nevében Dobai Tibor, a helyi szervezet elnöke, a CSEMADOK alapszervezete képviseletében pedig Gál László elnök helyezte el csendes főhajtással a kegyelet és tisztelet koszorúját a kopjafa talapzatához.

március 15.
Dobai Tibor az MKP Kamocsai Alapszervezetének elnöke
Fotó:  facebook

Egyenesen Nyitra Megye Önkormányzatának üléséről ment Farkas Iván és Bolya Szabolcs fejet hajtani a kopjafához, ahol az MKP járási elnökségének tagjaival koszorúztak. „Ők azok a hősink, akik megalapozták Magyarország függetlenségét, felvirágzását, látványos fejlődését” – hangsúlyozta Farkas Iván.

március 15.
Az MKP Érsekújvári Járási Elnökség tagjai Párkányban
Fotó:  facebook

Érsekújvár: Az érdeklődők ma 17.00-tól élőben követhetik a közvetítést a Csemadok-székház elő a KultúrKorzó és a Csemadok helyi szervezetének támogatásával. Ünnepi beszédet Priskin Zoltán az érsekújvári Czuczor Gergelí Alapiskola igazgatója mond.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.