2013. augusztus 22., 17:52

Már a Tátra sem a régi – Fekáliával szennyeződik a Csorba-tó?

CSORBA-TÓ. A Tátrai Nemzeti Park felkérte a környezetvédelmi felügyeletet, derítse ki, miért változott zavaros zöld színűre a Csorba-tó egykor kristálytiszta vize.

A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) illetékesei által elvégeztetett vízminőség-elemzésből kiderül, hogy a Csorba-tó (Štrbské pleso) vizében a cianobaktériumoknak köszönhetően jelentős mértékben megnőtt az ammóniatartalom. A trágyalében és a székletben is megtalálható anyag szintje a tóban egyharmaddal magasabb a felszíni vizekre vonatkozó határértéknél, ami az algák elszaporodásához vezetett – magyarázta Pavol Krá¾, a TANAP munkatársa. Szakemberek szerint mindez arra utal, hogy külső forrásból kerülhet folyamatosan biológiai anyag a vízbe. Azt gyanítják, hogy a tó körül húzódó régi, megrepedt csatornavezeték sérült csöve okozhatja a jelenséget. A csatornarendszer nagy része egyébként már nincs használatban. Szakemberek egyelőre nem találták meg a szennyeződés pontos helyét.

Krá¾ szerint érdekes, hogy a moszatok közel 99 százaléka egy fajhoz tartozik. Az említett jelenség negatívan befolyásolhatja a különleges halfajtának számító törpe maréna - szaporulatot. A nagy mennyiségű moszat  csökkentheti a víz oxigéntartamát, ami negatívan hathat főként a fiatal egyedek és az ebihalak fejlődésére.

Az erdészek a Csorba-tó zöld vizére a május eleji jégolvadás után figyelt fel, az Új Csorba-tó vizében (Nové Štrbské pleso)  ugyanakkor nem tapasztaltak hasonló elváltozást.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.