2020. augusztus 17., 10:02

Manónak lenni Párkányban menő!

Az Aranyalma Polgári Társulás működtette párkányi Baba-Mama klub tavaly ünnepelte fennállásának tízéves évfordulóját. A jeles alkalomra ünnepséget szerveztek a kultúrházban, ami annyira jól sikerült, hogy megszületett a Manófesztivál gondolata Levicsek Juhász Szilvia, a klub vezetőjének fejében. Az első alkalom mindenki tetszését elnyerte.

Galéria
+6 kép a galériában
Ha van is gyermekeknek szóló program a városban, a legkisebbeket, a karonülő, totyogó, ovi előtt álló korosztály számára nagyon kevés. Ezért határoztam el, hogy ezt a hiányt a kis manók számára pótoljuk. Barátok és anyukák segítségével izgalmas kézműves foglalkozásokat fundáltunk ki, a kultúrház segített a lebonyolításban. A Bethlen Gábor Alap segítségével pedig ugráló várral és a Kobold zenekar koncertjével is ki tudtuk egészíteni”

– mutatta be a rendezvényt a szervező a tőle megszokott sugárzó mosollyal.

Elmondta még, a Baba-Mama klubban gyakorlatilag e korosztálynak szóló programok megálmodása, fejlesztő foglalkozások, közösségépítő munka zajlik, ezt sikerült most megmutatniuk a Manófesztivál keretében.

A rendezvény nagy érdeklődés mellett zajlott, a gyermekek számából kiindulva több mint 60 családot sikerült megszólítani és kicsábítani a párkányi sétálóutca árnyas platánfái alá. Sok játék, dal és mondóka, arcfestés, parafadugó-hajó készítés, karkötőkészítés, mézeskalács díszítés és további kiegészítő programokban lubickolhattak a kicsik, Ringató foglalkozás is zajlott. A délután fénypontja a Kobold zenekar koncertje volt.

„A gyermeke rengeteg energiát adnak, mi magunk is feltöltődünk a velük való foglalkozás során. A járványhelyzet miatt már nagyon várta sok kis manó, hogy végre közösségbe jöhessen, nekik a nyár folyamán tábort is szerveztünk. Jövőre pedig egy még nagyobb, még színesebb Manófesztivál megszervezése a cél” – mondta el Levicsek Juhász Szilvia.

Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.