Májusi nyitásra készül a párkányi termálfürdő
A Vadas termálfürdőben a nyári szezonra való felkészülés már márciusban elkezdődött.
![](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/2021-04/vadas-1-copy.jpg?itok=czBNMWi5)
Hogenbuch Endre, a fürdő igazgatója elmondta, ha a hatóságok és a helyzet lehetővé teszik, akkor május elsejével nyitnának.
– emelte ki az igazgató.
A járvány miatt a termálfürdő tavaly október 15-e óta zárva tart. December elejétől február végéig minden alkalmazott kényszerszabadságot vett ki. A kártérítés részeként az állam erre az időszakra megtérítette a munkáltatónak a bérköltségek 80 százalékát. Hogenbuch kifejtette, március elejétől áttértek a második támogatási rendszerre, amelynek során az alkalmazottak bizonyos számú napot dolgoznak. Erre az időszakra arányos támogatást igényelnek az államtól.
Az idegenforgalmat támogató harmadik támogatás a 2020-as év jövedelemhiányának mértékétől függ, az előző évhez képest. Az igazgató tájékoztatása szerint ennek igénylésére február elején nyújtottak be kérelmet és értesítést kaptak arról, hogy a pénz a következő napokban érkezik a számlára.
– tette hozzá Hógenbuch Endre.