2020. szeptember 6., 18:55

Mailáth-alkotóverseny

A perbenyíki Mailáth-kastély üvegcsarnokában szeptember 6-án délután egy érdekes kiállítást nyitottak meg a nagyközönség előtt. Ám hogy idáig eljussanak a szervezők, kellett egy rajz, amelyet egy gyerek mutatott az óvónéninek, Ádám Ilonának, megkérdezve: tudja-e mit ábrázol? Mint igazi perbenyíki, természetesen rábólintott, hiszen azon a falu jelképe, a Mailáth-kastény volt látható. De ha egy gyerek képes a Mailáthok egykori kastélyát lerajzolni, akkor a többi fiatalt is megihletheti a téma, gondolta Ilona, és máris szólt örökös szervezőtársának, Cap György helytörténésznek.

Galéria
+13 kép a galériában
A két szervező: Ádám Ilona és Cap György

Összedugták a fejüket, és végül úgy döntöttek: az érdeklődők számára tartanak egy alapos kastélymustrát, azután arra kérik a résztvevőket, a megszerzett élmény alapján készítsenek bármilyen alkotást, amely összefügg a látottakkal, a Mailáthokkal. A pályaművek megszülettek: versek, fotók, képzőművészeti alkotások, torták, gyurmából készült figurák formájában. Ezúttal az alkotások megtekintésére és a pályaművek értékelésére került sor.

A beérkezett alkotások száma messze meghaladta a várakozást, ráadásul a kastélyban működő középiskola igazgatónője is szívesen megnyitotta újra az érdeklődők előtt az épületet és annak udvarát. Márpedig érdeklődő ezúttal is akadt bőven. A perbenyiki lakosok ugyanis szívesen ellátogatnak rendezvényeikre!

Minden pályázó kapott egy erre az alkalomra készült táskát, illetve egy oklevelet. Négy óvodás emellé az óvoda ajándékát is hazavihette, míg az iskolások a Rózsafűzér Társulat díjával gazdagodtak. A szakmai zsűri /amelyet Zolensky Gabriella, Hornyák Izabella és Sakáč Silvia alkotott/ értékelése alapján

az óvodások és az iskolások kategóriájában a fődíjat Pogány Olivér, Pogány Zsófia és Boronkai Eszter kapta.

A felnőttek kategóriájában minden művészeti ágban külön díjazták az alkotókat, a fődíjat pedig Tóth Vivien, Fülöp István és Pogány Mónika vitte el.

A közönség díját a gyerekek közül Eszenyi Eszter nyerte el, míg a felnőttek között Tóth Vivien Mailáth-portréja bizonyult a legnépszerűbbnek.

Érdekesség, hogy a versenybe nemcsak a hazai gyerekek kapcsolódtak be, hanem azok is, akik szüleik, nagyszüleik révén ismerik Perbenyíket, de már nem itt, hanem Királyhelmecen, Pécsett, Miskolcon vagy Kiskövesden élnek.

A meghitt, szép rendezvényen befejezésül Wágner Sóvári Gabriella énekelt, és az 5 lufit a kastély építésének 222. évfordulóján egy 22. születésnapját ünneplő hölgy engedte a magasba. Az alkotóverseny díjkiosztója egy közös sütizéssel zárult.

 

Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.