2022. október 8., 08:16

Magyarok Nagyasszonya szobrot avattak Királyhelmecen - KÉPEKKEL

A Királyhelmeci Magyar Közösség Házában pénteken, október 7-én került sor Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész alkotásának, a Magyarok Nagyasszonya szobrának ünnepélyes felavatására.

Magyarok Nagyasszonya szobor Királyhelmecen
Galéria
+20 kép a galériában
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Kozma Imre atya a leleplezett Magyarok Nagyasszonya szobor előtt
Fotó: Molnár Gabriella

Az est házigazdájaként Pásztor István, az intézményt működtető Lórántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás elnöke köszöntötte az est díszvendégeként érkezett Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárt, Kozma Imre atyát, Czimbalmosné Molnár Évát, az államtitkárság főosztályvezetőjét, valamint a helyi egyházak megjelent főméltóságait, polgármestereket, képviselőket és közszereplőket.   

Elsőként szólva az ünneplőkhöz elmondta, hogy napra pontosan hét évvel ezelőtt került sor az épület átadására. E jeles évfordulón felavatásra került szoborral, a bodrogközi magyarság nevében szeretné kifejezni háláját a Jóistennek és Magyarország kormányának.
Magyarok Nagyasszonya szobor Királyhelmecen
Pásztor István ünnepi beszéde
Fotó:  Molnár Gabriella

A Házban újonnan helyet foglaló új műalkotás, a Magyarok Nagyasszonya szobor kapcsán megjegyezte, hogy

a Szent Koronát a kezében tartó Szűzanya kettős szimbolikával bír – a Szent Korona a történelmi Magyarország jelképeként a magyar kormány felé,  Szűz Mária személye pedig a Jóisten felé fejezi ki hálánkat.

Mint mondta, jó esetben minden emberi alkotás szellemiséggel és lelkiséggel bír. A királyhelmeci Magyar Ház szellemiségét véleménye szerint az előadók és az előadások adják meg, ezek kézzelfoghatóságát pedig a benne és közvetlen környezetében megtalálható emlékművek – Lórántffy Zsuzsanna, Esterházy János, Széchenyi és Kossuth szobra. A ház lelkiségét pedig az elkövetkezőkben a frissen felavatott Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya alakja adja majd meg. Az ő oltalmába felajánlva minden bodrogközit és minden más vidékről a Házba betérőt, azt kívánta ünnepi gondolatai zárszavában, hogy a Jóisten áldása kíséretében legyen Boldogasszony Anyánk mindenkori segítőnk.

Potápi Árpád János ünnepi beszédében Rieger Tibor, Kossuth-díjas szobrászművész újabb impozáns alkotásának felavatása kapcsán, munkásságáról szólva megemlítette, hogy a magyar szakrális szobrászat kiemelkedő alakja. Számos alkotása, domborműve díszíti az anyaország épületeit, köztereit és megtiszteltetésképpen a királyhelmeci Magyar Közösségi Házban ezeddig két szobrát láthattuk.

Megtudhattuk, hogy amikor Pásztor István megkereste az újabb szobor tervezettel, az érdekelte, vajon ez alkalommal miért egy szakrális alakra esett a választása. Beszélgetéseik során körvonalazódott számára a hála egyértelmű üzenete. Felelevenítette a királyhelmeci Magyar Ház megszületésének immár másfél évtizedes, nehézségektől, gáncsoskodásoktól sem mentes folyamatát. Viszont minden gond ellenére, mint mondta, a Ház felépült és folyamatosan bővült, megszépült.

Ugyanígy a királyhelmeci közösség is megtartotta magyarságát, épült és megerősödött. Örömét fejezte ki, hogy a királyhelmeciek számára a Magyar Ház jelenti az anyaországgal való kapcsolatot és egy olyan kulturális központ, amelyre az itt élő emberek mindig számíthatnak és betérhetnek ide.

Magyarok Nagyasszonya szobor Királyhelmecen
Potápi Árpád János államtitkár úr ünnepi beszéde
Fotó:  Molnár Gabriella
A Magyarok Nagyasszonyának állított szobor a hála kifejezőjeként, a magyarság védelmezőjeként szimbolizálja nemzetünk azon szakrális kapcsolatát az egyházzal, amelyet egyrészt Szűz Mária, másfelől pedig Szent István király jelenít meg. Hálát kell adnunk neki azért, hogy a védi és oltalmazza nemzetünket, hiszen körbenézve ma a világban azt láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy Európában lassan egyedül mi, magyarok hiszünk még a nemzet, a kereszténység és a hagyományőrzés hármasának erejében.

Az államtitkár úr kifejtette, hogy a magyar kormány az elmúlt tíz évben azon dolgozik, hogy támogasson minden olyan közösséget, amely megtartja identitását és kultúráját. Az utóbbi években megtízszerezték a nemzetpolitikai célú források összegét, több, mint ötezer külhoni intézmény és szervezet tevékenységéhez járultak hozzá Kárpát-medence szerte és a diaszpórában egyaránt.

Magyarok Nagyasszonya szobor Királyhelmecen
Bók Katica ünnepi Mária - éneke
Fotó:  Molnár Gabriella

A királyhelmeci Bók Katica által előadott Mária-éneket követően Kozma Imre atya és Potápi Árpád János államtitkár leleplezte a Magyarok Nagyasszonya szobrát.

Kozma Imre atya vezetésével Rebres Mihály királyhelmeci római katolikus plébános és Vaszily József királyhelmeci görögkatolikus esperes-parókus atya megáldották a Szent Koronát tartó Boldogságos Szűz Mária szobrát.

Magyarok Nagyasszonya szobor Királyhelmecen
A Magyarok Nagyasszonya szobrot Királyhelmecen Kozma Imre atya áldotta meg
Fotó:  Molnár Gabriella

Ahogy Kozma Imre atya elmondta, a királyhelmeci alkotás a szobrászművész második felvidéki Magyarok Nagyasszonya szobra. Az előzőt  Rieger Tibor szülőfaluja, Királyfiakarcsa magyarságának készítette.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, Kozma Imre atya áldó könyörgő kéréseinek egyikeként Isten segítségét kérte, hogy Nagyasszonyunk párfogásával a szentistváni történelmi Magyarország népeinek családjaiban megvalósítsuk Szent Fiának országát.

Magyarok Nagyasszonya szobor Királyhelmecen
Pásztor István megköszönte Rieger Tibor szobrászművésznek a Magyar Ház számára készített harmadik alkotását
Fotó:  Molnár Gabriella

A szoboravatás végén az ünneplő egybegyűltek záróénekeként a Szózat hangzott el.  

Magyarok Nagyasszonya szobor Királyhelmecen
Galéria
+20 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.